Real Madrid: Zidane 11 hónap után ismét kipróbálhatta álomtrióját

K. T. I.K. T. I.
2020.06.07. 19:41
null
Benzema és Hazard után Asensio is bevethető (Fotó: AFP)
A Real Madrid egymás közti, tizenegy a tizenegy elleni felkészülési mérkőzéssel hangolt a La Liga június közepi folytatására. A Marca hosszabban is elemezte a csapat összeállítását, a fehér mezes gárdában ugyanis egyszerre lehetett a pályán Marco Asensio, Karim Benzema és Eden Hazard – ezt a hármast különböző sérülések miatt 11 hónapja nem küldhette pályára egyszerre Zinédine Zidane vezetőedző.

A Marca emlékeztet, az Asensio, Benzema és Hazard vezetéknevének kezdőbetűjéből csak ABH-trióként hivatkozott hármas július 21-én, a Nemzetközi Bajnokok Kupájában (ICC), a Bayern München ellen 3–1-re elvesztett felkészülési találkozón szerepelt együtt először – s mindeddig utoljára. Három nappal később az Arsenal elleni meccsen jöhetett volna még össze a trió, de akkor Asensio épp Benzema helyén lépett pályára. Pedig Zidane kifejezetten sokat várt ettől a támadóhármastól, sőt, a 2019–2020-as idény alapfelállását is velük tervezte. Nem jött össze.

Asensio az említett, Arsenal elleni ICC-meccsen keresztszalag-szakadást szenvedett, s ha nincs a koronavírus miatti leállás, várhatóan fel sem épült volna az idény végéig.

Hazard sorsa sem alakult felhőtlenül. A nyáron – sajtóhírek szerint – 100 millió euróért szerződtetett belga szélső is sérüléssel kezdte az idényt, először a 4. fordulóban, a Levante elleni meccset léphetett pályára tétmeccsen is a madridiaknál. Csakhogy november végén jött egy újabb sérülés, és emiatt egészen február közepéig megint nem léphetett pályára. A 2019–2020-as évadban így összesen 10 bajnoki és öt Bajnokok Ligája-meccs van a lábában.

A Marca megjegyzi, a jelek szerint eljött a pillanat, hogy Zidane tétmeccsen is kipróbálja az idény előtt megálmodott 4–3–3-as felállást, elöl végre az ABH-val.

A spanyol bajnokság hivatalosan június 11-én, csütörtökön folytatódik, a Real Madrid 14-én, az Eibar ellen lép pályára először.

Legfrissebb hírek

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
5 perce

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
14 órája

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
16 órája

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
21 órája

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
23 órája

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:41

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 22:41

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:18