La Liga: baszk edző lett Sampaoli utódja a Sevillában – hivatalos

M. B.M. B.
2023.03.22. 15:35
null
José Luis Mendilibar a Sevilla új mestere (Fotó: sevillafc.es)
Hivatalos oldalán jelentette be a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) érdekelt Sevilla, hogy a jelenlegi idény végéig José Luis Mendilibar lesz a csapat vezetőedzője.

A 62 esztendős baszk szakember az idény végéig szerződött a szebb napokat is megélt, jelenleg a kiesés elől menekülő alakulathoz.

Nehéz nemet mondani a Sevillának, nem tudom, hány edző lett volna erre képes – mondta bemutatkozó sajtótájékoztatóján José Luis Mendilibar. – Az idény végéig írtam alá a klubhoz, ennyi időm lesz közelebbről megismerni a klubot és a játékosokat. Miért írnék alá másfél vagy két évre? Lássuk, hogyan alakul az idényből hátralevő két és fél hónap. Természetesen jó eredményeket szeretnék elérni, de még nincs értelme ezen spekulálni. Ha mindkét fél elégedett, akkor könnyen meg tudunk egyezni a további folytatásról.”

José Luis Mendilibar eddigi edzői pályafutása során kizárólag Spanyolországban dolgozott, ahol többnyire kiesőjelölt csapatokat irányított. Legutóbbi csapata az Alavés volt, amelyhez 2021 végén érkezett tűzoltónak Javier Calleja helyére. Akkori regnálása 97 napig tartott, mely idő során 12 meccsen egy győzelem, négy döntetlen és hét vereség volt a mérlege. A baszk edzőnek 2022 áprilisában köszönték meg a munkáját az Alavésnél, amely az idény végén kiesett az élvonalból.

 



AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 26 22 2 2 49– 9 +40 68
2. Real Madrid 26 17 5 4 51–21 +30 56
3. Atlético Madrid 26 15 6 5 42–19 +23 51
4. Real Sociedad 26 14 6 6 35–24 +11 48
5. Real Betis 26 13 6 7 34–26 +8 45
6. Villarreal 26 12 5 9 32–24 +8 41
7. Athletic Bilbao 26 10 6 10 36–28 +8 36
8. Rayo Vallecano 26 9 9 8 31–30 +1 36
9. Celta Vigo 26 9 7 10 32–35 –3 34
10. Osasuna 26 9 7 10 22–27 –5 34
11. Mallorca 26 9 5 12 22–27 –5 32
12. Girona 26 8 7 11 40–41 –1 31
13. Getafe 26 7 8 11 27–34 –7 29
14. Sevilla 26 7 7 12 29–42 –13 28
15. Cádiz 26 6 10 10 21–38 –17 28
16. Valladolid 26 8 4 14 20–38 –18 28
17. Espanyol 26 6 9 11 32–42 –10 27
18. Valencia 26 7 5 14 28–31 –3 26
19. Almeria 26 7 5 14 30–45 –15 26
20. Elche 26 2 7 17 19–51 –32 13

 

Legfrissebb hírek

Yamal három gólt rúgott, a Barcelona simán megverte a Villarrealt

Spanyol labdarúgás
9 órája

A hajrában jöttek a gólok, még reménykedhet a bennmaradásban a Levante

Spanyol labdarúgás
2026.02.27. 23:11

De Jong megsérült a Barca edzésén, több mint egy hónapot hagy ki

Spanyol labdarúgás
2026.02.26. 18:32

La Liga: mexikói centert figyel a Barca – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.02.24. 17:23

Véget ért az Arrasate-korszak Mallorcán, menesztették a baszk edzőt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 23:15

Az egyik oldalon argentin dupla, a másikon ukrán gólok – ikszelt egymással az Alavés és a Girona

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 23:05

La Liga: portugál hátvédje teljesítményét dicsérte Flick a Levante elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.02.23. 10:11

A Barcelona sorozatban a 17. bajnokiját is megnyerte otthon a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.02.22. 18:56
Ezek is érdekelhetik