Barca: az utolsó próbálkozás? 150 millió euró Coutinhóért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.23. 10:59
null
Philippe Coutinho a Liverpool mezében – a kérdés, hogy szeptembertől milyen szerelésben láthatjuk? (Fotó: AFP)
A Sky Sports News értesülései szerint az FC Barcelona 150 millió eurós ajánlatot készül tenni Philippe Coutinhóért, a Liverpool brazil válogatott labdarúgójáért.

 

Mint ismert, a Liverpool az első három megkeresést visszautasította, ám a katalánok a kedden megjelent hírekkel ellentétben mégsem adják fel, és még mindig nem mondtak le a 25 éves támadóról. A Barcelona negyedik ajánlata a legfrissebb információk szerint nem 135, hanem 150 millió euróról (138 millió fontról) szól.

„JELENLEG IS TÁRGYALUNK”

„Jelenleg is tárgyalunk, ez az igazság. Minden tisztelet mellett, a megegyezéshez logikusan időre van szükség” – mondta a múlt héten Robert Fernández, az FC Barcelona sportigazgatója, aki elárulta, a brazil klasszis mellett valóban Ousmane Dembélé a másik kiszemelt.

„Még mindig van időnk, remélhetőleg sikerül haladnunk az ügyben. Való igaz, Coutinho és Dembélé is a kívánságlistánkon szerepel, mindkettőjüket szeretnénk szerződtetni.”

A Sky Sports News arról ír, hogy a katalánok 101 millió fontos vételárban gondolkodnak, míg további 37 milliót a futballista szereplésétől tennének függővé. A bónuszpénz állítólag Coutinho Bajnokok Ligája-mérkőzéseinek számához kapcsolódna, tehát a Liverpoolnak valószínűleg nem kellene attól tartania, hogy nem kapja meg az extra összeget.

A brit honlap spanyolországi forrása nem derűlátó Coutinho átigazolása kapcsán, a meg nem nevezett személy ugyanis úgy véli, az FC Barcelona nem gondolhatja komolyan, hogy a brazil támadóhoz ragaszkodó Liverpool álláspontja egyik napról a másikra megváltozik az ügyben, arról nem beszélve, hogy Coutinho a nyilvánosság előtt egyszer sem jelentette ki, hogy távozni akar – noha a nemzetközi sportsajtó hetek óta erről ír.

Ezeket az információkat megerősítik Jürgen Klopp szavai, akit keddi sajtótájékoztatóján kérdeztek a Coutinho-ügy jelenlegi állásáról.

„Belefáradtam abba, hogy ötszázszor kell válaszolnom ugyanarra a kérdésre. Semmi nem változott, és semmi nem is fog változni” – szögezte le a Liverpool menedzsere.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik