Atleti: Joao Félix felajánlotta magát a Barcának, már a nyáron csatlakozhat is – sajtóhír

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.07.19. 12:08
null
Joao Félix a Chelsea után a Barcelonához kerülhet kölcsönbe (Fotó: Getty Images)
Nagy port kavart a portugál Joao Félix keddi nyilatkozata. Az Atlético Madrid labdarúgója elmondta, nagyon szeretne a Barcelonában játszani, kijelentését pedig nem fogadták kitörő örömmel a fővárosi klubnál. Sajtóhírek szerint a támadó mindent megtesz azért, hogy a katalánokhoz igazoljon, s ez már a nyáron összejöhet.

 

Antoine Griezmann, Memphis Depay és Luis Suárez – csak pár név a közelmúltból, akik 2019 óta a Barcelonából az Atlético Madridba, vagy éppen az Atletiből a Barcába igazoltak. Ehhez a névsorhoz csatlakozhat most a portugál Joao Félix, aki kedden viharos kijelentésével igyekezett előremozdítani a klubváltását.

„Nagyon szeretnék a Barcában játszani, már gyerekkorom óta ez az álmom” – nyilatkozta az Atlético Madrid támadója. Joao Félixet 2019 nyarán klubrekordot jelentő összegért szerződtette a spanyol fővárosi klub, amely több mint 127 millió eurót fizetett érte. A portugál válogatott futballista a mögöttünk hagyott idény második felét az angol Chelsea-ben töltötte kölcsönben, miután nem sikerült megszoknia a spanyol klub stílusát.

A „matracosok” vezetősége értelemszerűen nem vette jó néven a játékos kijelentéseit, a Relevo információi szerint nemcsak rá, hanem az ügynökére, Jorge Mendesre is mérgesek.

Az átigazolásra azonban sok esély nincsen, mivel a katalánok jelenleg nem tehetik meg, hogy egy ilyen értékes labdarúgót szerződtessenek, ugyanakkor az AS szerint egy kölcsönnel ezt meg lehetne kerülni. A lapnál arról írnak, hogy a madridiak már zöld utat adtak a Barcelonának, a gránátvörös-kékek pedig már a héten véglegesíthetik a kölcsönt. További információk szerint ebben a szerződésben szerepelne egy vásárlási opciói is, így a portugál 2024 nyarán véglegesen is áthelyezheti a székhelyét a katalán fővárosba.

Mivel a Barcelona a magas kölcsönzési díjat sem tudná kifizetni, az Atlético kénytelen lenne olcsón, de akár ingyen is elengedni egy évre a játékosát, így anyagilag mindenképpen veszítene Joao Félix távozásával. Ugyanakkor a klub megkímélné magát egy hosszan elhúzódó átigazolási drámától, ezen felül a portugál kapcsolata nem a legjobb Diego Simeone vezetőedzővel, a kijelentései után pedig a szurkolók is megharagudtak rá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik