Barcelona: Bartomeu a támogatásáról biztosította Setiént

2020.07.18. 12:20
null
Setién pozíciója egyelőre biztosnak tűnik (Fotó: AFP)
A szezon végéig mindenképp Quique Setién maradhat a spanyol bajnoki címét elbukó FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője.

 

A szakembert a katalán labdarúgóklub elnöke, Josep Maria Bartomeu erősítette meg posztján kettejük péntek esti különtalálkozóján, amelyet a középcsapat Osasunától, csütörtökön hazai pályán elszenvedett meglepő vereség (1–2) miatt tartottak.

Az As sportlap tudomása szerint a megbeszélésen az elnök támogatásáról biztosította a 61 éves szakvezetőt, akivel kapcsolatban a spanyol és a nemzetközi sajtó is arról írt, hogy hamarosan távoznia kell a barcelonai kispadról. A mielőbbi menesztésről szóló hírek felerősödtek a hétközi kudarc után, jóllehet a címvédés esélyét már korábban elveszítette az újrakezdést követően több pontot elhullajtó Barca az utóbbi tíz meccsét ugyanakkor hiánytalanul megnyerő Real Madriddal szemben, amely így elfoglalta a bajnoki trónt.

Az elnök bizalma azt jelenti, hogy Setién ül a Barcelona kispadján a La Liga vasárnapi záró fordulójában, majd a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján is, amikor Lionel Messiék – az idegenbeli 1–1-es döntetlent követően – a Napolit fogadják augusztus 8-án.

Setién január közepén foglalta el a barcelonai kispadot, szerződése 2022 nyaráig érvényes.

Legfrissebb hírek

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
18 órája

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Segítséget kért Lamine Yamal apja, rejtélyes üzenetet írt a közösségi médiában

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 08:56

Csaknem két hónapra kidőlt Xavi Espart, a Barcelona hátvédje

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 14:17