Koronavírus: 76 évesen elhunyt a Real Madrid volt elnöke

2020.03.21. 22:02
null
Lorenzo Sanz (1943–2020) (Fotó: Twitter)
Hetvenhat éves korában a koronavírus-fertőzés szövődményeiben elhunyt Lorenzo Sanz, a Real Madrid volt elnöke – számolt be róla többek között a Marca.

 

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Sanzot néhány nappal ezelőtt magas lázzal vitték kórházba, majd kimutatták a szervezetében a koronavírust. Állapota már akkor is súlyos volt. Sanz a kora miatt a kiemelten veszélyeztetettek közé tartozott.

Sanz 1995 és 2000 között volt a Real Madrid elnöke, regnálása alatt a királyi gárda két Bajnokok Ligáját nyert. Az ő nevéhez fűződött többek között Roberto Carlos, Clarence Seedorf, Davor Suker és Predrag Mijatovics szerződtetése. 2004-ben ismét harcba szállt az elnöki posztért, de Florentino Pérezt elsöprő fölénnyel választották meg újra a klub elnökének.

Sanz az apósa volt a Real Madrid korábbi játékosának, Míchel Salgadónak, aki a lányát, Malulát vette el feleségül.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
3 órája

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:28

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Gyász: elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok úszó

Úszás
2026.09.20. 09:51

Elhunyt az Inter legendás futballistája, Sandro Mazzola

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 09:29

Gyász: elhunyt Ronald Koeman felesége

Minden más foci
2026.09.16. 11:35

Elhunyt a West Ham United legendás cseh kapusa

Angol labdarúgás
2026.09.14. 13:07

Gyász: elhunyt Grózer György egykori röplabdajátékos és -edző

Röplabda
2026.09.13. 20:50