Barcelona: a francia élvonalba adták kölcsön jobbhátvédjüket – hivatalos

M. D.M. D.
2020.02.01. 00:08
null
Moussa Wagué eddig utoljára az Inter elleni milánói BL-meccsen lépett pályára a Barcelonában (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona labdarúgócsapata az idény végéig kölcsönadta Moussa Waguét a francia élvonalbeli Nice-nek – jelentette be az átigazolás tényét a két klub a hivatalos honlapján.

 

A 21 éves szenegáli jobbhátvéd 2018 augusztusában érkezett a Barcelonához, de a katalánok első csapatában másfél év alatt csak négy bajnoki és két Bajnokok Ligája-mérkőzésen lépett pályára.

A két klub megállapodásának értelmében a Nice az idény végéig vette kölcsön Waguét, akit a nyáron 10 millió euróért (plusz 500 ezer euró bónusz) végleg megvehet. Ha a nizzai egylet érvényesíti az opciós jogát, akkor a Barcelonának 2021 júniusáig 15 millió euróért lehetősége lesz visszavásárolni a futballistát. Amennyiben Wagué az ezt követő időszakban marad a Nice játékosa, akkor a katalán egyesület fenntartja magának a jogot, hogy az érte érkező első ajánlatot visszautasítsa.

Wagué posztján csak harmadik számú választásnak számított a Barcelonánál, Sergi Roberto és Nélson Semedo is előtte állt a rangsorban.

FC Barcelona on Twitter

[LATEST NEWS] Agreement with OGC Nice for the loan of Wague More details: https://t.co/2PSG5XkIAL



Legfrissebb hírek

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
13 órája

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 08:26

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Yamal és Raphinha is betalált, megverte a Barcelona az Aston Villát

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:49

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Segítséget kért Lamine Yamal apja, rejtélyes üzenetet írt a közösségi médiában

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 08:56

Csaknem két hónapra kidőlt Xavi Espart, a Barcelona hátvédje

Spanyol labdarúgás
2026.10.26. 14:17