Barcelona: Ter Stegen ultimátumot adott a klubnak

2016.08.02. 20:20
Médiaértesülések szerint ultimátumot adott klubjának, a spanyol bajnok és kupagyőztes FC Barcelonának a német válogatott kapus, Marc-André ter Stegen, aki azt mondta: ha az új szezonban nem ő lesz az első számú hálóőr, akkor távozik.

A játékos a hírek szerint kedden találkozott a Barcelona vezetőivel, a megbeszélésen ügynöke, Gerd vom Bruch is részt vett. Az erről szóló hírt a többnyire jól tájékozott AS és Mundo Deportivo is közölte online kiadásában.

A 24 éves Ter Stegennek több európai élcsapattól van ajánlata, köztük a Manchester Citytől is, szerződési záradéka szerint azonban legalább 40 millió eurót (kb. 12.4 milliárd forint) kell fizetnie annak a klubnak, amelyik szeretné átigazolni.

Miután 2014 nyarán a Borussia Mönchengladbachtól átigazolt a Barcelonához, „csak” a Bajnokok Ligájában és a Spanyol Kupában állhatott a kapuba. A bajnoki mérkőzéseken Luis Enrique vezetőedző a chilei Claudio Bravónak szavazott bizalmat.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51