Barca: „Suárez nem normális; hat éve rejteget egy titkot…”

2016.04.08. 16:50
Luis Suárez nem egy egyszerű ember. Az FC Barcelona klasszisa a mintegy védjegyévé vált harapások mellett rendre felhívja magára a figyelmet a balhéival, ezt leszámítva azonban élete formájában játszik és ontja a gólokat. Most egy korábbi válogatott labdarúgó azzal vádolja az uruguayit, hogy egyszerűen nem normális, ráadásul rejteget valamit…

A bilit Daniel Fonseca borította ki. A korábbi uruguayi válogatott csatár 2003-ban vonult vissza, majd játékosügynöknek állt, és állítja, ő segítette Suárezt a Groningenhez 2006-ban – amiért egyébként a mai napig várja a jutalékát.

„Suárez egy gyerek, aki egyszerűen nem normális. Kettőig nem tud elszámolni, tisztán látszik, hogy pszichológiai problémái vannak. Nem véletlen, hogy pszichológushoz jár, bár hozzátenném, szerintem nem ártana váltania, mert a jelenlegi doktor nem használ, mint látjuk” – fakadt ki az uruguayi Monte Carlo Tv-nek Daniel Fonseca, aki pályafutása alatt olyan klubokban játszott, mint például a Napoli, az AS Roma vagy a Juventus.

„Nem szeretnék belemenni a konkrétumokba, de még amikor fiatal volt, el kellett mondanom neki valamit, aminek nagyon nem örült. Azóta nem beszél velem... Suárez egy gyáva ember! Ha lenne bátorsága, elmondaná a világnak, miről is beszélek. A titkot, amit hat éve rejteget…” – fogalmazott finoman szólva rejtélyesen Fonseca.

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
18 órája

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Yaakobishvili Áron váltotta Szczesnyt a Barcában, majd kivédett két tizenegyest – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 22:55