Barcelona: dekázva mutatkozott be a klubnak az új kapus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.22. 14:28
null
Ter Stegen igyekezett megmutatni, hogy megvan a Barcelonához szükséges technikai tudása
Megérkezett az FC Barcelonához a labdarúgócsapat új kapusa, Marc-André ter Stegen, akit a Borussia Mönchengladbachtól szerződtetett a katalán gárda.

Ter Stegen átigazolását már korábban nyilvánosságra hozta a Barcelona, ma pedig a sajtó képviselőinek és a szurkolóknak is bemutatták a 22 éves, német válogatott kapuvédőt.

A futballista a klub bejelentése szerint öt évre szerződik a Barcához, amelynek 12 millió eurójába került, a kivásárlási ára viszont ennél jóval magasabb, 80 millió euró lesz.

A Gladbachban nevelkedett Ter Stegen 2010-ben játszott először a Bundesligában, az elmúlt három szezonban alapember volt a csapatban, és a német bajnokság legjobb hálóőrei közé nőtte ki magát.

A189 cm magas, holland nevű játékos összesen 126 mérkőzésen ölthette magára a Borussia mezét, hiába játszott azonban meghatározó szerepet a klubjában az elmúlt években, Joachim Löw világbajnokságra utazó keretébe nem fért be.

Legfrissebb hírek

Bernal kiállításáig volt pariban a Betis, eseménydús meccsen gyűjtötte be a pontokat a Barcelona

Spanyol labdarúgás
21 órája

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 18:18

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:54

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 08:41

Megvan Gordon első gólja, a Barcelona simán legyőzte a Getafét

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 20:35

Chelsea: 2033-ig volt szerződése, de ezen is hosszabbított Cole Palmer

Angol labdarúgás
2026.10.10. 14:09

A Liverpool és a Manchester United is versenybe szállt a Bournemouth védőjéért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.08. 11:04