Barca: a PSG-be tartó Alvest dobáló drukkert vád alá helyezték

2014.04.30. 15:41
A spanyol rendőrség őrizetbe vette, az ügyészség pedig vád alá helyezte a Villarreal-szurkolót, aki vasárnap banánt hajított a pályára, amikor a Barcelona brazil jobbhátvédje, Daniel Alves szöglethez készülődött.

A 26 esztendős David Campaya Lleótól – mint arról már korábban beszámoltunk – megvonták a szezonbérletét és soha többé nem teheti be a lábát a „sárga tengeralattjárók” stadionjába, az El Madrigalba. A rendőrség szerdai tájékoztatása szerint este vették őrizetbe, majd nem sokkal később szabadlábra helyezték, ám hamarosan meg kell jelennie a helyi bíróság előtt. A drukker a spanyol törvények alapján akár három év börtönbüntetést is kaphat. mint arról már korábban beszámoltunk – megvonták a szezonbérletét és soha többé nem teheti be a lábát a „sárga tengeralattjárók” stadionjába, az El Madrigalba. A rendőrség szerdai tájékoztatása szerint este vették őrizetbe, majd nem sokkal később szabadlábra helyezték, ám hamarosan meg kell jelennie a helyi bíróság előtt. A drukker a spanyol törvények alapján akár három év börtönbüntetést is kaphat.

A sérelmezetthez, a pályára dobott banánba beleharapó Daniel Alveshez kapcsolódó hír, hogy a brazil védő állítólag közölte a Paris Saint-Germainben légióskodó honfitársaival, Alexszel, Marquinhossal, Thiago Silvával és Lucas Mourával, hogy jövőre csapattársak lesznek.

Ha pedig Alves távozik, akkor a katalánoknak új jobbhátvéd után kell nézniük. A legfrissebb hírek szerint a Napoli szélsője, Juan Camilo Zúniga érkezhet, akinek a nápolyi szerződésében két kivásárlási záradék is szerepel. Az egyik szerint a Barcelona 15 millió euróért kivásárolhatja a játékost, míg a másik opció azt tartalmazza, hogy minden más klubnak 30 milliót kellene fizetnie a kolumbiai válogatott futballista játékjogáért.

Legfrissebb hírek

A Barcelona nem vásárolja meg Rashford játékjogát – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 20:20

José Mourinho megérkezett Madridba, holnap bemutatják – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.09. 12:27

„Nem igaz!" – máris cáfolják, hogy Haaland a Real Madridba igazolna

Spanyol labdarúgás
2026.06.04. 11:04

A Napoli megvásárolta Rasmus Höjlund játékjogát a Manchester Unitedtől – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.03. 17:10

Csütörtökön nagy bejelentést tesz a Real Madrid elnöke – megnevezi, kit igazol le biztosan

Spanyol labdarúgás
2026.06.03. 09:27

Újabb lejáró szerződésű liverpooli védőt igazolhat a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.02. 18:04

Zubkov Varga Barnabás csapattársa lesz az AEK Athénnál – sajtóhír

Minden más foci
2026.06.02. 17:30

A Konferencialiga döntősétől érkezett a Villarreal új vezetőedzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.01. 12:51
Ezek is érdekelhetik