A brazil megtette kötelességét, a brazil távozik Sevillából

Vágólapra másolva!
2011.03.12. 12:22
null
Luís Fabiano távozik Sevillából (Fotó: Action Images)
Címkék
Luís Fabiano hazatér Brazíliába, a Sao Paulóhoz, miután korábbi klubja 7.6 millió euróért megvásárolta a Sevillától. A brazil csatárt március 30-án mutatják be régi-új együttesében.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a brazil Sao Paulo ajánlatot tett a 30 éves Luís Fabianóért a Sevillának, és ma az is kiderült, hogy a feleknek sikerült megegyezniük – a válogatott csatár 7.6 millió euró ellenében tér haza.

A jelenleg sérült Luís Fabiano múlt nyáron 2013-ig meghosszabbította a szerződését az andalúziai klubbal, ám időközben Gregorio Manzano lett a vezetőedző, aki sokszor csak a kispadon számolt vele, annak ellenére, hogy tíz bajnoki góljával most is ő az együttes legeredményesebb játékosa ebben a szezonban.

A futballista azt is vállalta, hogy kevesebbet fog keresni új csapatánál, és a Sevillával kötött megállapodásában szereplő 2.5 millió eurós úgynevezett idénybónuszról is le kell mondania.

„A pénz nem minden. Semmi sem ér fel azzal a boldogsággal, amelyet amiatt érzek, hogy ismét felhúzhatom kedvenc csapatom kilences számú mezét. Mindent ennek a klubnak köszönhetek" – mondta Luís Fabiano, aki 2004-ben a Porto kedvéért hagyta el a Sao Paulót.

A támadó 2005-től erősítette a Sevillát, amellyel kétszer nyert UEFA-kupát és 149 bajnokin 72 gólt szerzett a spanyol élvonalban. Korábban több csapat is érdeklődött iránta, többek között a Milan is vitte volna, méghozzá jóval nagyobb összegért, mint amennyit most a brazilok fizetnek érte.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
12 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
12 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
12 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
12 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
13 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
13 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
13 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
14 órája
Ezek is érdekelhetik