Utánpótlássport
2020.03.21. 09:00

Labdarúgás: nincs új időpontjuk az utánpótlás Európa-bajnokságoknak

A héten az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) minden tervezett idei kontinensbajnokságot elhalasztott a felnőtt- és az utánpótlásmezőnyben, félbeszakadt az UEFA Ifjúsági Liga, ahogy minden őszi-tavaszi rendszerű felnőtt- és utánpótlás-bajnokság is – mint összeállításunkból kiderül, a nemzetközi színtereken a 2019–2020-as idényben várhatóan már nem is rendeznek mérkőzéseket, az pedig erősen kérdéses, folytatódhatnak-e az országos bajnokságok.
Utánpótlássport
2020.03.20. 18:07

Labdarúgás: Kovács Nikolasz ott szeretne futballozni, ahol játszhat

Kovács Nikolasz tavaly nyáron, akkor még húsz évesen kezdő volt az idény első tétmeccsén a Honvédban az Európa-ligában, akkor úgy tűnt az idény egyik felfedezettje is lehet, de jött sérülés, ami megtörte a jó kezdést. A jobbhátvéd Ajkára került kölcsönbe, ahol megtalálta a számításait, az NB II-ben folyamatosan játszik, a legutóbbi négy bajnokijukat egyaránt megnyerték, és még csak gólt sem kaptak.  
Utánpótlássport
2020.03.20. 17:04

Kosárlabda: idén nem hirdetnek bajnokot a korosztályos bajnokságokban

„Eljött annak az ideje, hogy mindenki a családjával, szeretteivel töltse az idejét. Most a biztonság a legfőbb feladatunk, minden egyéb másodlagos! Bízom abban, hogy néhány hónap múlva – amikor a koronavírus-járvány veszélye elhárul – még nagyobb elánnal kezdhetjük a felkészülést a következő évadra” – így a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára, Bodnár Péter.
Utánpótlássport
2020.03.20. 13:33

Körkép: torzulásokat okozhat a nagyon korai magas fizetés

Sokáig a forráshiány jelentette az egyik nagy problémát a magyar sportéletben, de a jóval kedvezőbb anyagi helyzetnek is lehetnek hátulütői. Rendre hallhatjuk, hogy már egészen fiatalon jelentős összegekhez juthatnak játékosok. Hogyan szabályozzák – hogyan szabályozhatják egyáltalán – e kérdéskört a szövetségek és klubok, s befolyásolhat-e negatívan egy pályafutást a bőség? Sportvezetőket, szakembereket kérdeztünk.
Utánpótlássport
2020.03.20. 08:58

Atlétika: a fergeteges ifjúsági világcsúcs története a Vajdaságból

Csaknem három méterrel megdöntötte a gerelyhajítás ifjúsági világrekordját, pedig akár kézilabdában is kiteljesedhetne. A 16 éves Világos Adriana többször is bizonyította már remek adottságait, de a 68.76 méteres „csoda” láttán még az ő szája is tátva maradt.
Utánpótlássport
2020.03.19. 18:10

Vízilabda: a dunaújvárosi leány gyermekcsapat otthon veretlen

Az impozáns hazai környezetben még veretlen dunaújvárosi leány vízilabdacsapat a harmadik helyről várja a gyermekbajnokság folytatását. A kényszerszünetben Kardos Krisztina vezetőedzővel az eredményesség hátteréről és a jelenről beszélgettünk.
Utánpótlássport
2020.03.19. 15:37

Atlétika: a gerely és a diszkosz is jó barátja Kövér Fanninak

Az ifjúsági téli dobóbajnokságon gerelyhajításban és diszkoszvetésben is aranyérmes Kövér Fanni nem 16 évesen akar nagyot alakítani. A VEDAC atlétája céltudatosan és alázatosan készül az élsportra.
Utánpótlássport
2020.03.19. 11:38

Cselgáncs: új otthonra vágynak a domaszékiek

Bár a magyar sport – benne az utánpótlás – létesítményhelyzete sokat javult az utóbbi időben, a jövő ígéretei nem mindenütt készülhetnek pompázó pályákon és csillogó csarnokokban. A mi kis falunk elnevezésű sorozatunkban kistelepülések olyan nevelőműhelyeit mutatjuk be, amelyek sikert sikerre halmoznak, vagy éppen csak körülményeikhez képest érnek el elismerésre méltó eredményeket. E heti főszereplőink a domaszéki cselgáncsozók.
Utánpótlássport
2020.03.19. 09:03

Úszás: az utánpótlás-válogatottak is központi edzőtáborba mehetnek

Az országos bajnokság elmarad, az uszodák jelentős része bezárt, de a szövetség dolgozik a válogatott úszók edzéslehetőségének megoldásán. A MÚSZ elnöke, Wladár Sándor és az első számú utánpótlásúszó, Zombori Gábor nyilatkozott a kialakult helyzetről.
Utánpótlássport
2020.03.18. 15:31

Utánpótlássport 2019: megjelent a korosztályos sport évkönyve

Újra itt van! Negyedszer is megjelent az Utanpotlassport.hu-t működtető MediaBook Kiadó gondozásában a korosztályos sport éves krónikáját feldolgozó kötet. A Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla-programjának támogatásával készült Utánpótlássport 2019 huszonhét sportág múlt esztendőben történt minden fontos utánpótlás-eseményéről beszámol, az eredménysorokban pedig megközelítőleg 20 ezer fiatal fedezheti fel a nevét.
Utánpótlássport
2020.03.18. 12:54

Labdarúgás: Szoboszlai Dominik piros-feketében?

Sajtóértesülések szerint erősödik az olasz szál Szoboszlai Dominik ügyében. A Calciomercato állítja, a 19 éves magyar labdarúgó legújabb kérője a Milan.
Utánpótlássport
2020.03.18. 10:58

Foci: a kényszerszünet előtti utolsó forduló története az up-ligákban

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) múlt szombaton, az aktuális forduló közben jelentette be, hogy hétfőtől szünetelnek az utánpótlás-bajnokságok, de a kiemelt korosztályok hétvégi mérkőzéseit egyet leszámítva megrendezték – a kivételt a szünetben félbeszakadt ETO FC Győr–DVSC-DLA U16-os bajnoki meccs jelentette.
Utánpótlássport
2020.03.18. 09:02

Jégkorong: hét éve Svédországban edződik az U18-as válogatott kapusa

„Az U18-as elitliga rájátszásában is, úgy korizunk ki, hogy gyerünk srácok, csak élvezzük!” – mondja Ollári Zsombor, aki már hét éve a svéd jégkorongban edződik. A 18 éves korosztályos válogatott hokikapussal a kezdetekről, a skandináv szemléletről és az új norvégiai szerződésről beszélgettünk.
Utánpótlássport
2020.03.17. 19:30

Szinkronkorcsolya: a Team Magic remekül zárta a szezont

Amióta junior-világbajnokságot rendeznek a szinkronkorcsolyázóknak, még soha egyetlen magyar csapat sem szerepelt olyan eredményesen, mint a Team Magic, amely 12. helyezésével egy kis boldogságot szőtt a koronavírus által megfertőzött magyar sportéletbe.
Utánpótlássport
2020.03.17. 18:10

Birkózás: a szövetség otthon is tartaná a lelket a gyerekekben

„A hét végéig új programot indítunk »Birkózz otthon!« címmel. A mestereket arra buzdítjuk, hogy tartsák a lelket a gyerekekben, akik online felületen különböző versenyeken, kihívásokon vehetnek részt, emellett szórakoztató gyakorlatokat hajthatnak végre. Fontos, hogy összetartson a közösség!” − nyilatkozik a koronavírus-járvány kapcsán hozott tervekről a Magyar Birkózó Szövetség alelnöke, Bacsa Péter.
Utánpótlássport
2020.03.17. 16:11

Vívás: a junior Eb-n két érmet szerző Rabb nagyot lépett előre

Noha az első szezonja juniorként nem úgy sikerült, ahogy eltervezte, az ifjúsági olimpiai bajnok Rabb Krisztián nem búslakodott, inkább kijavította hibáit, és lám, a befektetett energia megtérült: a Vasas kardozója két érmet szerzett a poreci junior Európa-bajnokságon.

573

/

938