Kézilabda: saját fiataljaiból építkezne a Dunaújvárosi KKA

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.09.04. 12:07
Címkék
Visszatérő ikonnal, átalakult vezetéssel és továbbra is erős utánpótlás-neveléssel kezdi az évadot a DKKA, a klub menedzserét, Gurics Attilát kérdeztük.

Még a koronavírus-járvány által uralt hónapokban is nagy reményekkel kezdi az idényt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia kétszázötven fiatalt felvonultató utánpótlása. Gurics Attilával, a klub menedzserével beszélgettünk.Gurics Attilával, a klub menedzserével beszélgettünk.

Jelentős átalakuláson esett az idén a Dunaújvárosi KKA. Mennyiben érinti ez az utánpótlás-nevelést?

– Nagy változások történtek, új szakmai stáb állt össze és új vezetés is érkezett a klub élére, de mindenképpen célkitűzés, hogy az előző időszakban elért eredményeket és irányvonalat folytatnunk kell. Örömteli, hogy minden korosztályunk újra edzésbe tudott állni, túl vagyunk már az edzőtáborokon és az edzőmérkőzéseken, és következik a bajnoki rajt.

A saját utánpótlásukra támaszkodnának a dunaújvárosiak Forrás: DKKA
A saját utánpótlásukra támaszkodnának a dunaújvárosiak Forrás: DKKA

A saját utánpótlásukra támaszkodnának a dunaújvárosiak  •  Forrás: DKKA

Visszatért a klubhoz a 106-szoros válogatott Bulath Anita, ráadásul a klub utánpótlásmunkájában is szerepet vállal. Mennyit jelent ez az egyesületnek?

– Természetesen nagyon örülünk neki, nyáron hosszú beszélgetéseink voltak, amikor megtudtuk, hogy befejezné a pályafutását. Ő egy dunaújvárosi ikon, itt nevelkedett, itt lett válogatott játékos. Amellett, hogy még számítunk rá játékosként, példaképet szerettünk volna személyében a gyerekek elé állítani, és a jövőben akár vezetőként, akár edzőként számítanánk rá az utánpótlásunkban.

Eddig is sok fiatal játszott az NB I-es együttesben. Tartják ezt az elvet a továbbiakban is?

– Még jobban ebbe az irányba szeretnénk elindulni. Az előző szezonban a felnőttcsapatnak hat idegenlégiósa volt, az idén már csak két külföldit alkalmazunk, és fontos célunk, hogy a jövőben is a saját utánpótlásbázisunkra támaszkodjunk.

– Még ma is népszerű a városban a kézilabda?

– Nagyon szeretik. Ugye kimondottan sportvárosról beszélünk, fantasztikus múlttal, BL- és EHF-kupa győzelmektől kezdve magyar bajnoki címekig. Sajnos a mostani helyzet, a koronavírus-járvány jelentősen befolyásolja a lehetőségeinket.

– Milyen célokkal vág bele az évadba a dunaújvárosi utánpótlás?

– Azt tűztük ki, hogy minden utánpótláscsapatunkat szeretnénk versenyeztetni, összesen tizennyolc bajnokságban indulnánk el. Ezen kívül felfelé is versenyeztetjük a fiataljainkat, az NB I/B-ben az ifjúságiakkal, az NB II-ben pedig a serdülőkkel indulunk.

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Megszületett Debreczeni-Klivinyi Kinga gyermeke – kép

Kézilabda
7 perce

Supermoto-vb: Német siker S1GP-ben, Bereczki harmadik a junior időmérőn

Egyéb autó-motor
20 perce

Felszabadultság, nyugalom, kikapcsolódás – ilyen volt a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
22 perce

Viktor Gyökeres: Kane, Lewandowski és Haaland mellett van a helyem

Minden más foci
31 perce

6:0, 6:0! Swiatek kiütötte Anisimovát a wimbledoni döntőben

Tenisz
40 perce

Louis van Gaalnak már nem okoz gondot a rák

Minden más foci
44 perce

Triatlon, vb-sorozat: Lehmann Csongor hatodik lett Hamburgban

Egyéb egyéni
46 perce

Jonathan Milan sprintgyőzelmével 2019 után ismét olasz siker a Tour de France-on

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik