Birkózás: vegyes tapasztalatokkal ért véget a kadét országos bajnokság

K. B. utanpotlassport.huK. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2020.09.06. 08:55
Címkék
Kétszáznyolc birkózó harminchárom súlycsoportban küzdött meg a kadét országos bajnoki címekét a Gyáli Sportcsarnokban szombaton; a három szakág vezetőedzőjével beszélgettünk a versenyen történtekről.

A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) először rendezett versenyt− a strandbirkózó országos bajnoki sorozatot leszámítva− március óta; a kadét országos bajnokságot szombaton a Gyáli Sportcsarnokban tartották, ahol 208 fiatal küzdött meg az érmekért. A mérlegelés után Hegedüs Csaba, olimpiai, világ- és kétszeres Európa-bajnok, az MBSZ tiszteletbeli elnöke, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia szakmai tanácsadója nyitotta meg a versenyt, majd Bácsi Péter, kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok, a szövetség szakmai igazgatója vette át a szót tőle, s mondott beszédet.Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) először rendezett versenyt− a strandbirkózó országos bajnoki sorozatot leszámítva− március óta; a kadét országos bajnokságot szombaton a Gyáli Sportcsarnokban tartották, ahol 208 fiatal küzdött meg az érmekért. A mérlegelés után Hegedüs Csaba, olimpiai, világ- és kétszeres Európa-bajnok, az MBSZ tiszteletbeli elnöke, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia szakmai tanácsadója nyitotta meg a versenyt, majd Bácsi Péter, kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok, a szövetség szakmai igazgatója vette át a szót tőle, s mondott beszédet.

A szabadfogású fiúk mezőnyében az UTE lett a csapatbajnok Forrás: birkozoszov.hu
A szabadfogású fiúk mezőnyében az UTE lett a csapatbajnok Forrás: birkozoszov.hu

A szabadfogású fiúk mezőnyében az UTE lett a csapatbajnok  •  Forrás: birkozoszov.hu

A kötöttfogásúak mezőnye nem volt teljes, az Esztergomi BSE ugyanis nem vett részt a viadalon; a legutóbbi, februári rangsorversenyen négy súlycsoportban is ebből a klubból került ki bajnok.

„Foghíjas mezőny volt, tizenöt ütőképes ifjú nem lépett szőnyegre, és ez meg is látszódott: kevés olyan kategória volt, amelyben szoros mérkőzéseket láttam. Az esélyesek magabiztos győzelmet arattak, rengeteg technikai tussal elért siker született. A serdülő Európa-bajnoki ezüstérmes Borosi Henrik, Kovács Ádám, a serdülő Eb-harmadik Takács Zsolt és a serdülő kontinensbajnok Varsányi László teljesítményét kiemelném, mindahányan remekül birkóztak”− elemzett a kadét kötöttfogású válogatott vezetőedzője, Kliment László.

A szabadfogásúak mestere, Farkas Gábor jóval lelkesebben nyilatkozott az esemény után.

„A srácoknak és nekem is nagyon hiányzott már a versenyzés − így Farkas. − A kisebb súlycsoportokban könnyedén nyertek az esélyesek, a felsőbb kategóriákban viszont parázs csatáknak lehettünk szemtanúi. Öröm volt látni, hogy a 2004-esek és a 2005-ösök borsot törtek a náluk idősebbek, a 2003-asok orra alá.Az EYOF-bronzérmes Kiss Benedeket például megverte a nála egy évvel fiatalabb Nagy Marcell a hatvan kilósok mezőnyében.Hetvenegy kilogrammban is majdnem meglepetés született; Rein Vilmos állt közel ahhoz, hogy maga mögé utasítsa Balázs Bálintot.Tökéletesen elégedett vagyok a történtekkel, kár, hogy a járvány miatt törölték az Európa-bajnokságot.”

A lányok között szinte minden a papírforma szerint alakult, de ez közel sem volt ennyire egyértelmű: rendkívül szoros meccs zajlottak.

„Gyakorlatilag mindenki itt volt, aki a világ- és a kontinensbajnokságon egyaránt érdekelt lehetett volna − mondja a szakág vezetőedzője, Gyurasits Csaba. − A kadét Eb-második Szenttamási Róza és a kadét Eb-aranyérmes Újfalvi Lili simán nyert. Utóbbi a megszokotthoz képest egy súlycsoporttal feljebb, a hetvenhármasok mezőnyében szerepelt; kiélezettebb csatát vártam Nyikos Veronikával szemben, de Lili hamar tusolta riválisát. A még serdülő Terék Gerda közel állt az ötvenhárom kilós Vizi Flóra legyőzéséhez, remek mérkőzés volt, de végül a rutin döntött utóbbi javára. Szintén kiváló ütközet zajlott a hatvanegy kilós serdülő Európa-bajnok Borsos Viktória és Soliman Yasmine között, az aranyérem aztán Borsosé lett.”

KADÉT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, GYÁL
A bajnokok
Kötöttfogás
45 kg:Bodor András (Kertvárosi SE)
48 kg:Végh Máté (Esztergomi BSE)
51 kg:Rafael Dániel (Ceglédi VSE)
55 kg:Csomós János (Egri VSE)
60 kg:Takács Zsolt (ESMTK)
65 kg:Kovács Ádám (Dévaványa)
71 kg:Zurai Rajmund (Diósgyőri BC)
80 kg:Szinay Csaba (Diósgyőri BC)
92 kg:Varsányi László (Budapesti Honvéd SE)
110 kg:Borosi Henrik (Egri VSE)
+ 110 kg:Seregi Balázs (FTC)
Kötöttfogású csapatverseny
1. Diósgyőri BC 20 pont
2. Egri VSE 19 pont(több aranyérmes)
3. ESMTK 19 pont
Szabadfogás
45 kg:Miklós Mátyás (Dunaferr SE)
48 kg:Lengyel László (FTC)
51 kg:Rácz Balázs (Újpesti TE)
55 kg:Mizsei Zoltán (FTC)
60 kg:Nagy Marcell (Csepeli BC)
65 kg:Dely Marcell (Újpesti TE)
71 kg:Balázs Bálint (Tatabányai SC)
80 kg:Rizmajer Márton (Csepeli BC)
92 kg:Gellén Milán (Haladás VSE)
110 kg:Baksa Bence (Abonyi BC)
+ 110 kg:Tóth Zsombor (Kaposvári SI)
Szabadfogású csapatverseny
1. Újpesti TE 22 pont
2. Csepeli BC 21 pont
3. Ferencvárosi TC 18 pont
Női birkózás
40 kg:Pfiszterer Anna (Tatabányai SC)
43 kg:Lázár Csenge (Tatabányai SC)
46 kg:László Nikolett (ESMTK)
49 kg:Matyi Vivien (ESMTK)
53 kg:Vizi Flóra (Csepeli BC)
57 kg:Szenttamási Róza (Csepeli BC)
61 kg:Borsos Viktória (Kőbánya SC)
65 kg:Elekes Enikő (Kőbánya SC)
69 kg:Nagy Noémi (Egri VSE)
73 kg:Újfalvi Lili (Kecskeméti TE)
+ 73 kg:Szőke Tímea (Bajai BC)
Női birkózó csapatverseny
1. Kőbánya SC 22 pont(több ezüstérmes)
2. Csepeli BC 22 pont
3. ESMTK 21 pont

További korosztályos hírekBIRKÓZÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
6 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
6 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
6 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
7 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
7 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
7 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
8 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
8 órája
Ezek is érdekelhetik