Kézilabda: sikerrel debütált a Boglári Akadémia-SZISE a női NB I-ben

Bruckner Vince utanpotlassport.huBruckner Vince utanpotlassport.hu
2020.09.05. 10:00
Címkék
Magabiztos, érett játékkal és tizenegy góllal győzött hazai pályán a női kézilabda NB I első fordulójában a szinte kivétel nélkül utánpótláskorúakra építő Boglári Akadémia-SZISE együttese a Békéscsaba ellen.

Történelmi mérkőzésre készülődtek péntek délután Balatonbogláron, a hétéves NEKA csapata először szerepelt az NB I-ben. A kilencven százalékban a bogláriak utánpótláskorú játékosaira épülő együttes a céljául szintén bennmaradást kitűző Békéscsabai ENKSE alakulatát fogadta. Kiélezett csatát lehetett várni, aztán bekövetkezett, amire senki sem számított.Békéscsabai ENKSE alakulatát fogadta. Kiélezett csatát lehetett várni, aztán bekövetkezett, amire senki sem számított.

A fiatalok már az első félidőben gyakorlatilag eldöntöttek minden lényeges kérdést, huszonegyet szórtak a vendégeknek, kilencgólos előnyükkel nyugodtan készülhettek a folytatásra. A második harminc percben aztán még tovább sikerült növelni a különbséget, a végére kialakult 33–22-es eredménnyel igazán tekintélyt parancsoló rajtot vettek az élvonalban.

Farkas Johanna (zöldben) négy góllal vette ki a részét a bogláriak Békéscsaba elleni sikeréből Forrás: Nemzeti Kézilabda Akadémia Fb-oldal
Farkas Johanna (zöldben) négy góllal vette ki a részét a bogláriak Békéscsaba elleni sikeréből Forrás: Nemzeti Kézilabda Akadémia Fb-oldal

Farkas Johanna (zöldben) négy góllal vette ki a részét a bogláriak Békéscsaba elleni sikeréből  •  Forrás: Nemzeti Kézilabda Akadémia Fb-oldal

A látottak még aBoglári Akadémia-SZISE néven futó garnitúra vezetőedzőjét, ifj. Kiss Szilárdot is meglepték.

„Szoros mérkőzésre készültünk, úgy gondolom, lényegesen több van a békéscsabai csapatban. Sok játékosunk az első élvonalbeli meccsét játszotta, ehhez képest szinte végig fegyelmezetten és stabilan tudtunk kézilabdázni. Hatvan percen keresztül a megfelelő skálán belül maradtunk: nem pörögtük túl, de nem is blokkoltunk le. Ez volt a siker kulcsa.”

A hazaiak 20 éves kapusa, Magera Noémi a második félidőben mutatott be néhány fontos bravúrt, majd így értékelt a találkozót követő sajtótájékoztatón.

„Nagyon bíztam benne, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést, örülünk a két pontnak. Nem gondoltam volna, hogy négyhetes kihagyás után így fogok tudni visszatérni, a lányok rengeteget segítettek, jó támpontot adtak a védekezésükkel, ezzel nekem is könnyebb dolgom volt.”

Eközben a békéscsabai oldalon is több utánpótláskorú kapott lehetőséget Vida Gergő vezetőedzőtől. Vámosi Panna (19) ötször, Kukely Anna (17) négyszer, Borgyos Panna (19) és a mindössze 16 esztendős Bucsi Lili pedig kétszer-kétszer volt eredményes.

A következő fordulóban a Boglári Akadémia-SZISE jövő szerdán Érden vendégszerepel, míg a Békéscsaba kedden Győrbe látogat.

Női kézilabda NB I, 1. forduló
BOGLÁRI AKADÉMIA-SZISE -BÉKÉSCSABAI ENKSE 33-22 (21-12)
BOGLÁRI AKADÉMIA-SZISE : Gercsó, Magera (kapusok), Bánhidi, Faragó, Farkas 4 (3), Horváth 2, Juhász, Kajdon 6 (2), Kocsis 2, Kukucska 4, Mlinkó 1, Monori 3, Takó 2, Vajer 1, Vámos 4, Woth 4. Vezetőedző: Kiss Szilárd.
BÉKÉSCSABAI ENKSE: Csizmadia, Mistina, Szabó (kapusok), Agbaba 4, Andróczki 1, Borgyos 2, Bucsi 2, Fodor-Bottó, Giricz 2, Iván, Kukely 4, Kukely, Szabó 1, Török 1, Vámosi 5 (3). Vezetőedző: Vida Gergő.
Kiállítások: 12, ill. 14 perc.
Hétméteresek: 7/5, ill. 6/3.

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

„Mádám Prezident”– Csisztu Zsuzsa publicisztikája

Egyéb egyéni
17 perce

Megvannak az Elefántcsontpart–Ecuador mérkőzés kezdőcsapatai

Foci vb 2026
18 perce

Statisztikák: francia legendákhoz csatlakozott Nakamura, míg Van Dijknél csak egy idősebb holland vb-gólszerző van

Foci vb 2026
20 perce

33 éjszaka – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
26 perce

BL-döntősökkel a védelmében áll fel Ecuador Elefántcsontpart ellen – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
27 perce

A hollandokkal együtt bulizott a japán szurkoló

Foci vb 2026
34 perce

A második félidőre indult be a buli Dallasban, Hollandia nem bírt Japánnal

Foci vb 2026
54 perce

Dráma Dallasban, Japán egyenlített, 2–2 a vége – videó

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik