
Archiv cikkek
2002.07.10. 22:24
A hagyomány kötelez
Harmincnyolc ország, harmincnyolc szám s remélhetőleg magyar sikerek. Érthetőbben: csütörtöktől vasárnapig Ausztriában, pontosabban Linzben rendezik az ifjúsági úszó Európa-bajnokságot. A legutóbbi, máltai ifi Eb alapján akár most pezsgőt bonthatnánk, hiszen tavaly kilenc aranyérem termett a magyar fiataloknak.

Archiv cikkek
2002.07.10. 22:19
Kimondták a férficsapat halálos ítéletét Hejőcsabán

Archiv cikkek
2002.07.10. 22:18
Urbán Edit világbajnok lett

Archiv cikkek
2002.07.10. 22:17
Öt magyar együttes került a kiemeltek közé
Az Európai Asztalitenisz-szövetség (ETTU) elkészítette a kontinentális kupasorozatok sorsolását. Az elmúlt évekhez képest abban nincs semmi változás, hogy az ETTU-kupát a férfiak és a nők számára is kiírták, BEK pedig csak a nőknek van, az erősebbik nem legjobb együttesei ugyanis a Bajnokok Ligájában szerepelnek. Ami a BL-t illeti erről már korábban beszámoltunk , a Postás-Matáv SE a selejtező első fordulójában a spanyol La General de Granada csapatával találkozik, s győzelem esetén (amihez, valljuk be, bravúr kellene&) a francia Elan Nevers következhet.

Archiv cikkek
2002.07.10. 21:54
Diszkoszvetőgála a Szigeten

Archiv cikkek
2002.07.10. 21:54
A Pintuszevics-rejtély nyomán
Zsanna Pintuszevics, a 100 méteres síkfutás világbajnoknője kihagyja a müncheni Európa-bajnokságot. A 30 éves ukrán sprinter aki vasárnap 10.84 másodperccel, a világ idei legjobbjával nyert a görögországi Retimnóban rendezett versenyen nem indokolta döntését, írja az MTI. Eddig a hír, amely minden előzmény nélküli, szemben a korábbi világnagyságok lemondásaival. Mert Lars Riedelnek, az olimpiai és ötszörös világbajnok, valamint Európa-bajnoki címvédőnek fáj a háta. Mint ahogy a különböző világversenyek örökös ezüstérmese, az osztrák Stephanie Graf is sérülés miatt hagyja ki a női 800 méter küzdelmeit. Na de Pintuszevicsnek semmi baja, sőt!

Archiv cikkek
2002.07.10. 21:35
Mario Cipollini visszavonul

Archiv cikkek
2002.07.10. 21:33
Ismét gazdát cserélt a trikó
Alaposan átrendezte az összetett verseny állását a szerdai csapatidőfutam, amelyben a spanyol ONCE együttese győzött az amerikai US Postal és a taktikai hibát elkövető dán CSC-Tiscali előtt. Az összetettben a spanyol Igor Gonzalez de Galdeano vette át a vezetést. Az olasz Mapei-Quick Step ebben a számban nem teljesített jól, csak a 19. helyen végzett, így a Tour de France első magyar indulója, Bodrogi László jelentősen visszaesett az összetettben, jelenleg a 84. helyen áll.

Archiv cikkek
2002.07.10. 21:31
Vasárnap új vb-sorozat rajtol
A belgiumi Namurban található Esplanade de la Cittadelle pálya a világ motorsportjának egyik Mekkája. A németalföldi pálya maga a motokrossz-történelem, hiszen itt rendezték meg a vb kezdete, 1957 óta a legtöbb krossz-vb-futamot. Namur a következő hétvégén megint történelmi esemény helyszíne lesz: július 14-én a világ leghíresebb krosszarénájának a tőszomszédságában indul útjára az első szupermoto-világbajnokság, amely a szakértők véleménye szerint pár éven belül a világ egyik legnépszerűbb vb-sorozata lehet.

Archiv cikkek
2002.07.10. 21:30
Már az élmezőnyhöz tartozik

Archiv cikkek
2002.07.10. 21:29
Rickardsson újra az élen
Az elmúlt hét végén a stockholmi Olimpiai Stadionban mérték össze tudásukat a világ legjobb salakszórói. A Grand Prix ötödik viadalának végén a hazai szurkolók örülhettek, hiszen kedvencük, Tony Rickardsson diadalmaskodott, ráadásul a négyszeres egyéni világbajnok visszavette vezető helyét az összesített pontvadászatban az ausztrál Ryan Sullivantől.

Archiv cikkek
2002.07.10. 21:28
Montoya 2004-ig a Williamsé
Miután a német Michael Schumacher a vasárnapi Brit Nagydíjon, Silverstone-ban begyűjtötte az idei hetedik győzelmét, mindenki arra kíváncsi, vajon a ferraris zseni képes lesz-e a július 21-i Francia GP-n, Magny-Cours-ban megszerezni az ötödik, történelmi világbajnoki címét. A Juan Manuel Fangió-i magasságokhoz közelítő Schumachernek a Formula1 1950 óta íródó történetében eddig csak az argentin pilóta nyert öt vb-aranyat, amelynek köszönhetően ő minden idők legeredményesebb versenyzője azonban nem lesz könnyű dolga. Hiszen nem elegendő, ha "csak nyer.

Archiv cikkek
2002.07.10. 21:19
Wenger Seamant támogatja
Egy igazán büszke, Hódító Vilmoson és Oroszlánszívű Richardon nevelkedett angolnak nyilván nehéz megemésztenie, de a helybéli holtszezon híreinek legizgalmasabb darabjai franciákhoz kötődnek.A bajnok Arsenal gall edzője, Arséne Wenger például azzal okozott feltűnést, hogy bejelentette: ragaszkodik ahhoz, hogy a bajnokcsapat új szerződést kössön David Seamannel.

Archiv cikkek
2002.07.10. 21:11
Juhár Tamás a cserepadon
Lángoló nyári délután a Láng-pályán. Még az árnyékban hűsölő mintegy harminc mindenre elszánt Vasas-drukker is a hőséggel, no meg a látvánnyal küszködött. Mert pályán volt ugyan a Vasas, csakhogy meglehetősen furcsa összeállításban. Feltűnt például a center posztján az a Hámori Ferenc, akitől korábban már elköszöntek, nem volt itt viszont az az Aranyos Imre, aki állítólag már megegyezett a szerződéshosszabbításról. Szóval, ahogy mondani szokták még alakulgat a keret, bár így megy ez már hetek, sőt hónapok óta.

Archiv cikkek
2002.07.10. 21:10
Győzött az újonc

Archiv cikkek
2002.07.10. 21:09
Szlovén sztár a lelátón
"Erre ráéreztél Iván, százkilencvennégy centiméter alatt nincs közöttük egyetlen játékos sem. A mondat szerda késő délután, a Dunaferr csapatkapitányának, Lengyel Ferencnek a szájából hangzott el, a címzett pedig az a Balaskó Iván volt, aki sérülés miatt kihagyni kényszerült a Dinamo Zagreb elleni felkészülési találkozót. Az ausztriai edzőtáborozás tizedik napján ugyanis a horvát bajnokság kirakatcsapata amely a legutóbbi pontvadászatban meglepetésre csak a harmadik helyen végzett az NK Zagreb és Hajduk Split mögött volt Tornyi Barnabás együttesének az ellenfele.
7292
/
7432