Öt magyar együttes került a kiemeltek közé

2002.07.10. 22:17
Címkék
Az Európai Asztalitenisz-szövetség (ETTU) elkészítette a kontinentális kupasorozatok sorsolását. Az elmúlt évekhez képest abban nincs semmi változás, hogy az ETTU-kupát a férfiak és a nők számára is kiírták, BEK pedig csak a nőknek van, az erősebbik nem legjobb együttesei ugyanis a Bajnokok Ligájában szerepelnek. Ami a BL-t illeti – erről már korábban beszámoltunk –, a Postás-Matáv SE a selejtező első fordulójában a spanyol La General de Granada csapatával találkozik, s győzelem esetén (amihez, valljuk be, bravúr kellene…) a francia Elan Nevers következhet. Az ETTU-kupa most közzétett sorsolásából viszont kiderül, hogy ha a Postásnak nem sikerülne beverekednie magát a BL nyolcas mezőnyébe, akkor a második legrangosabb kupasorozatban jobb esetben a 3-4., rosszabb esetben pedig az 5. helyen emelik majd ki, míg az elmúlt idényben szenzációsan szerepelt – egészen az elődöntőig jutott – BVSC az igen előkelő kettes számot kapta a kiemelési rangsorban. A nőknél a huszonötszörös BEK-győztes, ám tavaly már a negyeddöntőben kiesett Statisztikát az ötödik helyen rangsorolták, ami azt jelenti, hogy a Marczibányi tériek a nyolcaddöntőben, a jugoszláv STK Vojvodina Novi Sad ellen kapcsolódnak be a küzdelmekbe, a folytatásban pedig a lengyel Tarnobrzeg, majd a német FSV Kroppach következhet, azaz az első helyen kiemelt címvédő holland Henk de Hoor DTK a másik ágra került. Ami pedig a nők ETTU-kupáját illeti, itt is van magyar csapat a kiemeltek között, a nagyon megerősödött Postás-Matáv SE-t a 3–4., a BSE-t pedig az 5–8. helyen rangsorolták. Az egyetlen, selejtezőre kényszerülő magyar együttes itt az Orosháza-Hungarotel, amely lengyel, olasz és angol csapatok legyőzése árán kerülhet a főtáblára.
Legfrissebb hírek

A Las Vegas is legyőzte a Chargerst; könnyedén nyert a 49ers és a Seahawks – videó

Amerikai sportok
3 órája

Hétfői sportműsor: sajtótájékoztatót tart a magyar válogatott a Nemzetek Ligája előtt

Minden más foci
5 órája

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
5 órája

Ross Smith ellenállhatatlan volt a World Series of Darts döntőjében

Egyéb egyéni
5 órája

Utazni szükséges – Mohay Gábor publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
6 órája

Röplabda Eb: megismétlődik a román–francia negyeddöntő

Röplabda
6 órája