
Archiv cikkek
2003.06.08. 00:08
Harcias remi Skóciában
Rudi Völler 22 alkalommal szerepelt a német válogatottban Berti Vogts irányítása alatt, de a tavalyi BL-döntőnek otthont adó stadionban az volt a célja, hogy legyőzze egykori mentorának alakulatát. Ígéretéhez híven bevetette az utolsó edzéseket kihagyó Michael Ballackot, aki egy évvel ezelőtt Carsten Ramelow és Bernd Schneider csapattársaként ebben az arénában vesztette el a Leverkusennel a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-finálét.

Archiv cikkek
2003.06.08. 00:03
1. csoport: Ciprus a jobb sziget

Archiv cikkek
2003.06.08. 00:02
10. csoport: Frei és Ignasevics duplája
Írország szerencsés győzelemmel tartotta életben továbbjutási reményeit. A győzelmi kényszer alatt játszó, továbbá a tiranai 00 kínos emlékét feledtetni igyekvő zöldek ismét egy roppant szilárd, tudatosan futballozó albán válogatottal találták szemben magukat.

Archiv cikkek
2003.06.08. 00:00
3. csoport: Barcelonai megmentők
Minszkben egy órán keresztül úgy tűnt, a hollandok semmit sem tanultak az áprilisi, tiraspoli kirándulásukból, amikor is csak keserves küzdelemben, a hajrában tudták két vállra fektetni Moldovát. Most egy másik szovjet utódállamban, Fehéroroszországban vizitált az oranje, és egy órán keresztül szenvedett.

Archiv cikkek
2003.06.07. 23:57
Már a törökök vezetnek
Nagy lendülettel kezdtek a felek, és ennek a nyílt sisakos harcmodornak csaknem azonnal meglett az eredménye. Mégpedig hazai részről: Németh Szilárd nagyszerű labdával ugratta ki az első percben Demót, aki egyedül nézett farkasszemet a vendégek hálóőrével, de hibázott, Rüstübe lőtte a labdát.

Archiv cikkek
2003.06.07. 23:56
Hat svéd csapás
A budapesti mérkőzéshez hasonlóan Serravalléban is a vendégcsapat szerezte az első gólt a "magyar csoportban. A svédek már az ötödik szögletüket végezték el a 16. percben, és a Mellberg által magasan visszatett labdát Mattias Jonson a hálóba fejelte.

Archiv cikkek
2003.06.07. 23:32
A csoda helyett valóság
Az egyik ötször nyert, a másik ötször veszített; az egyik ott lesz a szeptemberi Eb-n, a másik viszont kiesett a B-osztályba. Jelenleg ez a két legnagyobb különbség az ukrán és a magyar válogatott között, amiből következik: tét nélküli mérkőzésre került sor.

Archiv cikkek
2003.06.07. 23:17
Asztalitenisz: Tűz nélkül a visszavágón
Az asztalitenisz-csapatbajnokság elődöntői közül talán a Kecskeméti Profitholding SpartacusPostás-Matáv SE férfimérkőzést kísérte a legnagyobb érdeklődés. Egyrészt, a zuglói klubnál történtek (mint ismeretes, Temes Péter vezetőedzőt az elődöntőt megelőzően, június elején felmentették a munkavégzés alól) ide irányították a figyelmet, másrészt pedig az első, 9:9-es döntetlennel zárult összecsapás után a visszavágón óriási csatára volt kilátás.

Archiv cikkek
2003.06.07. 23:13
Tonnányi izom a pódiumon
A szervezők jól sejtették, a pünkösd előtti időpontot nem a legszerencsésebben választották ki. A reméltnél kevesebben voltak kíváncsiak Debrecenben az IFBB profifitnesz Európa-kupa és profi body building Európa-bajnokság első napi eseményeire.

Archiv cikkek
2003.06.07. 23:10
Sportlövészet: Dupláztak a spanyolok
Noha férfi szabadpisztolyban és női sportpisztolyban cseh, illetve bolgár győzelem született a zágrábi Világkupa-viadal negyedik napján, mégis a spanyolok tűntek a legboldogabbnak. Ami érthető, hiszen az athéni olimpiai kvóta az előbbieknél a kilencedik helyezett Isidro Lorenzóhoz, míg az utóbbiaknál az ezüstérmes Maria Pilar Fernandezhez került.

Archiv cikkek
2003.06.07. 23:09
Sakk: Ruck kikapott Lputjantól

Archiv cikkek
2003.06.07. 23:07
Vaspöri vasakarattal küzdött
Vaspöri Gábor 352.5 kg-os teljesítményével a 8. helyen végzett az összetettben a 29. férfi és 9. női junior-vb 94 kg-os súlycsoportjában, Hermosillóban.

Archiv cikkek
2003.06.07. 23:02
Kovács és Ungvári a dobogón
Bár messze még a kvalifikációs sorozat vége (Európában csak jövő májusban zárják a rangsort) az olimpiai és világbajnok Kovács Antal, valamint az Európa-bajnok Ungvári Miklós már-már athéni indulónak érezheti magát.

Archiv cikkek
2003.06.07. 22:51
Cseh: háton is jól megy
Kovács Ági szinte beesett a vízbe a rajtkőről, Güttler Károly két századdal maradt le az aranyról, Risztov Éva pedig önmagához képest már-már "visszafelé úszott a zágrábi medencében. Nem a mi napunk volt a szombati&

Archiv cikkek
2003.06.07. 22:24
Atlétika: Győrffynek 185 is elég volt
Rekkenő hőségben rendezték meg szombaton a Szilágyi utcában a Budapest-bajnokság első napját. A legnevesebb résztvevő a magasugró Győrffy Dóra volt, aki 185 centiméterrel nyerte meg a versenyt.

Archiv cikkek
2003.06.07. 22:23
Remeklés Európa-szerte
Atlétáink remek eredményeket értek el szombaton. Annus Adrián Isztambulban diadalmaskodott kalapácsvetésben, ám a szombathelyiek Európa-bajnoka nem tűnt boldognak a 79.78 méteres győztes dobását követően...
6463
/
7432