3. csoport: Barcelonai megmentők

2003.06.08. 00:00
Címkék
Minszkben egy órán keresztül úgy tűnt, a hollandok semmit sem tanultak az áprilisi, tiraspoli kirándulásukból, amikor is csak keserves küzdelemben, a hajrában tudták két vállra fektetni Moldovát. Most egy másik szovjet utódállamban, Fehéroroszországban vizitált az oranje, és egy órán keresztül szenvedett.
Az olyan "márkás” csatárokkal, mint Kluivert és Van Nistelrooy felálló csapat szinte helyzetig sem jutott el, és ki tudja, mi történt volna, ha a 60. percben nem lép pályára Overmars. Csakhogy a támadó bejött, két perccel később pedig már vezettek a látogatók: a Barcelona futballistája egyéni akció végén volt eredményes.Patrick Kluivert pedig megirigyelte klubtársa teljesítményét, és hét perccel később ő is beköszönt. A támadó Clarence Seedorf passzát követően helyezett Tumilovics hálójába. A 2000-es Eb-bronzérmes az idegenbeli győzelmével a csoport élére ugrott, igaz, a szerdán Moldovát fogadó Csehország könnyedén visszaveheti Dick Advocaat legénységétől a pole pozíciót.Minszkhez hasonlóan Tiraspolban is a vendégek voltak a favoritok, de itt borult a papírforma, hiszen Moldova legyőzte Ausztriát. Az első félidő jobbára szenvedést hozott – a játékrész egyetlen értékelhető lehetőségét Schopp hagyta ki, midőn ziccerből, nyolc méterről mellébelsőzött –, a fordulás után aztán összekapták magukat a csapatok. Eleinte az osztrákok veszélyeztettek, egy szabadrúgás után például háromszor is gólt szerezhettek volna, de Ehmann fejjel, a földön fekvő Scharner pedig lábbal kétszer is hibázott.A korábban a hollandokat is megizzasztó moldovaiaknak nem kellett túl sok lehetőség, ők az első – és mint később kiderült, az egyetlen – helyzetükből megszerezték a győztes gólt. A 60. percben a szemlélődő védők mellett Covalciuc a jobb oldalon zavartalanul cselezgethetett, majd középre tette a labdát, amelyet Frunza a kapuba passzolt. Moldova ezzel megszerezte az első pontjait a 2004-es Eb selejtezői során.Fehéroroszország–Hollandia 0–2 (0–0)
Minszk
V: Övrebo (norvég). G: Overmars (62.), Kluivert (69.)
FEHÉROROSZORSZÁG: Tumilovics – Osztrovszkij, Lukvics, Stanjuk (Omelancjuk, 90.), Sunejko (Kovba, 75.) – Belkevics, Romascsenko (Hleb, 51.), Gurenko, Kulcsi – Kutuzov, Lavrik
HOLLANDIA: Van der Sar – Reiziger (Bosvelt, 46.), F. de Boer, Stam, Van Bronckhorst (Overmars, 60.) – C. Seedorf, Van Bommel, Cocu, Zenden – Kluivert, Van Nistelrooy (Van der Vaart, 75.)

Moldova–Ausztria 1–0 (0–0)
Tiraspol
V: Da Silva (portugál). G: Frunza (60.)
MOLDOVA: Hmaruc – Catinsus – Testimitanu, Olexici – Ivanov, Covalciuc, Priganiuc, Cebotari, Boret (Andriuta, 69.) – Frunza (Valuta, 85.), Rogaciov (Patula, 79.)
AUSZTRIA: Mandl – Scharner (Eder, 81.), Ehmann, Stranzl, Dospel (Cerny, 57.) – Schopp, Aufhauser, M. Wagner (Wallner, 70.), Kirchler, Flögel – Haas
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
25 perce

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
31 perce

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
35 perce

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
38 perce

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
55 perce

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
56 perce

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
1 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
1 órája