Archiv cikkek
2003.10.03. 21:12

A Ringen ér véget az idény

Az idén sem szakít a hagyományokkal a gyorsasági autós szakág: a Hungaroringen tartják meg az idényzáró viadalt. A rendező Zengő Motorsport ismét ingyenes családi hétvégével lepi meg az érdeklődőket, a kiegészítő programok között a gyerekek ugyanúgy megtalálhatják a nekik tetszőt, mint a felnőttek. És bár lesz ott koncert, játszóház, műrepülő-bemutatót tart Besenyei Péter világbajnok, az igazi izgalmakat azért a versenyfutamok kínálják majd.
Archiv cikkek
2003.10.03. 21:11

Palikék tartják a hatodik helyüket

Noha a motorral korábban két Dakart nyerő Edi Orioli bejött eléjük, ennek ellenére tartják a hatodik helyüket Palik Lászlóék. Történt ugyanis, hogy az egész hét folyamán remekül szereplő és csütörtökön a vezető pozíciót is megszerző Sinozuka Kendzsiro kiesett a versenyből. Így Palikék maradtak a hatodikok, és a hátrányuk mindössze 1:20 perc a pénteken harmadikként célba érő Orioli mögött.
Archiv cikkek
2003.10.03. 21:10

Loeb az aszfaltmester

Ha valaki azt hitte, hogy az utóbbi három olasz futamot megnyerő, aszfaltkirálynak is becézett Gilles Panizzi ezúttal is magasan a mezőny fölé nő, az nagyot tévedett. Két fiatal, sikerre éhes pilóta küzdött ugyanis a vezető pozícióért a San Remo-rali első napján.
Archiv cikkek
2003.10.03. 21:08

Baumgartner meggyőző

A Népszabadság pénteki cikke arról adott hírt, hogy Baumgartner Zsolt nem kapott konkrét szerződési ajánlatot a Jordan-istállótól. Erre reagálva pénteken a Jordan-istálló sajtófőnöke, Helen Temple hivatalos közleményben számolt be a csapat 2004-es terveiről.
Archiv cikkek
2003.10.03. 20:57

Költözne az Arsenal

Ha az anyagiak összejönnek, az Arsenal szurkolói néhány éven belül már a The Ashbutron Grove nevű új stadionban szoríthatnak kedvenceikért.
Archiv cikkek
2003.10.03. 20:52

Abramovics Buffont hívja

Az üzletember állítólag 52 millió eurót (!) ajánlott a zebramezes torinói egyesületnek, amely egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy érkezett-e "kikérő Buffonért, és ha igen, valóban ekkora összegről szól-e.
Archiv cikkek
2003.10.03. 20:50

Csúcsdöntésre várva

A társak már megelőlegezték a bizalmat, és kipingálták a "Nullinger feliratot az öltözőszekrénye fölé, a "beteljesülésre azonban még 69 percet várni kell szombat délután. Timo Hildebrandnak, a VfB Stuttgart kapusának még ennyi időre van szüksége ahhoz, hogy megdöntse Oiver Kahn 803 perces góltalansági csúcsát a Bundesligában. Papíron könynyen elképzelhető a rekorddöntés, hiszen az 1. FC Köln vár a Szabics Imrét is a soraikban tudó "svábokra, az a gárda, amely az eddigi hét fordulóban összesen hét gólt szerzett.
Archiv cikkek
2003.10.03. 20:49

Ismét Renato Gaúcho lett a Fluminense vezetőedzője

Csütörtökön megtörtént, amire tulajdonképpen minden Fluminense-szurkoló régen várt, a vezetőség szerződést bontott Joel Santana edzővel, nem sokkal később pedig David Fischel klubelnök bejelentette, hogy a gárda korábbi trénere, Renato Gaúcho ül a kispadra
Archiv cikkek
2003.10.03. 20:48

Kanada a nők Dél-Koreája

Egy év alatt bebizonyosodott, hogy nem egyedi az a bravúr, amelyet Dél-Korea végrehajtott a világbajnokságon.
Archiv cikkek
2003.10.03. 20:12

Erősebb mezőny a tavalyinál

Az előző évadban megtört a jég: magyar csapat, az Alba Volán-FeVita diadalmaskodott az Interligában, a Dunaferr pedig a harmadik helyet szerezte meg. Mindkét csapat nekivág a 20032004-es kiírásnak.
Archiv cikkek
2003.10.03. 20:09

Moszkva, tenisz: Már az elődöntőknél tartanak

Archiv cikkek
2003.10.03. 20:08

Vissza a bajnok négyeshez

A Nemzeti Sport szakmai partnerségének köszönhetően Csisztu Zsuzsa és Kaszala Claudia egy mikrofon mögé ültette a két aktív kétszeres olimpiai bajnok kajakost, Kammerer Zoltánt és Storcz Botondot. A beszélgetésből kiderült, a sikertelenség hamar összehozta a két klasszist.
Archiv cikkek
2003.10.03. 20:07

Kajak-kenu: Felezett jóslat, teljes siker

Hála az égnek kajakosaink és kenusaink tudják: Magyarországon  telhetetlenül  mindenki aranyérmeket akar. A síkvízi sikerek után a maratoni világbajnokságon négy felnőtt- s egy ifjúsági egységünk zárt az első helyen.
Archiv cikkek
2003.10.03. 20:05

Ismét Havannában

A kubai fővárosban vasárnap megkezdődik a vívó-világbajnokság. A havannai világverseny értékét növeli, hogy az olimpiai kvalifikációs sorozat egyik, méghozzá "legjobban fizető állomása.
Archiv cikkek
2003.10.03. 20:00

Talmácsi Gábor is keresgél

A Honda által épített motegi pálya vonalvezetése egyszerű, hirtelen kigyorsítások és vészfékezések váltják egymást rajta, ám emiatt már az első edzésnapon rengeteg sztár szenvedett.
Archiv cikkek
2003.10.03. 19:54

San Remo-rali: Loeb vezet

6170

/

7432