Ismét Renato Gaúcho lett a Fluminense vezetőedzője

2003.10.03. 20:49
Címkék
Csütörtökön megtörtént, amire tulajdonképpen minden Fluminense-szurkoló régen várt, a vezetőség szerződést bontott Joel Santana edzővel, nem sokkal később pedig David Fischel klubelnök bejelentette, hogy a gárda korábbi trénere, Renato Gaúcho ül a kispadra.
Santana menesztése valóban több mint időszerű volt, a nagy múltú klub 33 fordulót követően a 24 csapatos mezőny utolsó előtti helyén kullog, igaz, mindössze négy pont a hátránya a már bennmaradást jelentő 22. helyen állomásozó Juventudéval szemben, ráadásul a Gremio mélyrepülése miatt (a Porto Alegre-iek hat ponttal a Flu mögött a legutolsók) nem a carioca alakulat a bajnokság első számú szégyenfoltja.Ez persze a legkevésbé sem hatja meg az egy országos bajnoki címet, két Rio–Sao Paulo-tornát és 28 riói állami bajnoki címet szerző egyesület szurkolóit, de még csak akkor sem szökött könny senkinek a szemébe, amikor a menesztett Gaúcho mester az utolsó sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a munkáját elvégezte, csak az eredmények maradtak el. "A csapat ütőképes, ezért fogadni merek, hogy nem esik ki. Csak egy kis lökés kellene a fiúknak” – hangzott az ominózus bizonyítványmagyarázás vége. A futballistáknak Renato Gaúcho adhatja meg azt a bizonyos lökést, aki voltaképpen csak kisebb szabadságon volt, mivel a mostani bajnoki idény 17. fordulójában, a Ponte Preta otthonában elszenvedett 3–0-s vereséget követően küldték el a Laranjeiras-stadionból.A Fluminense akkor 22 ponttal a 12. helyen állt – jelen pillanatban tíz egységgel gazdagabb a csapat. Gaúchóról érdemes tudni, hogy korábban az volt a mottója, hogy a "Fluminense nem más – Romário és másik tíz játékos”, és ezt a tréner mostani székfoglalójában is hangsúlyozta. "Romário az adu az ingujjunkban. Felhívtam, azt mondta, szeretne visszatérni, ezért megbeszéltük, hogy a hét végén személyesen is találkozunk. Biztos vagyok benne, hogy nagy segítségére lesz a csapatnak” – mondta a szakvezető a csatárról.Romário augusztus 9-e, a Criciúma elleni 1–1-re végződött bajnoki óta nem lépett pályára kisebb-nagyobb sérülései, valamint a Santanával ápolt nem túl szívélyes kapcsolata miatt. A régi-új mester ugyanakkor nem csak a veterán csatárra épít, mert mint elmondta: "Ismerem a keretet, tudom, mire képesek a játékosok. A helyzetünk nem reménytelen, de nem is rózsás, viszont biztos vagyok benne, hogy a szurkolók segítenek majd kilábalni a nehézségekből, és akkor magunk között megünnepelhetjük, hogy a Fluminense nem esett ki az első osztályból.”
Legfrissebb hírek

Bosnyák válogatott védővel erősített a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
4 perce

Légiósok nélkül, újoncokkal készül a futsalválogatott

Magyar válogatott
20 perce

A Nyíregyháza válogatott csatára távozik; bizonytalan a szélső jövője a Fradinál – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
24 perce

Szoboszlai Dominik jobbhátvéd marad? A Liverpool edzőjének nincs ellenére

Angol labdarúgás
56 perce

Egy dolog állandó: a változás – interjú Aho Ninával

Képes Sport
57 perce

Dupla Tízes: sosem volt még ennyi 100 millió eurós transzfer – ki igazolt a legjobban?

Minden más foci
1 órája

Itt a vége: Dzeko októberben lép pályára utoljára a bosnyák válogatottban

Minden más foci
2 órája

Habib Maiga is bekerült a Ferencváros Európa-liga-keretébe

Európa-liga
2 órája