Kanada a nők Dél-Koreája

2003.10.03. 20:48
Címkék
Egy év alatt bebizonyosodott, hogy nem egyedi az a bravúr, amelyet Dél-Korea végrehajtott a világbajnokságon.
A kanadaiak így ünnepelték a gyôzelmet
A kanadaiak így ünnepelték a gyôzelmet
A kanadaiak így ünnepelték a gyôzelmet
A kanadaiak így ünnepelték a gyôzelmet
A kanadaiak így ünnepelték a gyôzelmet
A kanadaiak így ünnepelték a gyôzelmet
Mint emlékezhetünk rá, egy esztendeje a Guus Hiddink irányította ázsiai válogatott úgy vágott neki a vb-nek, hogy ha törik, ha szakad, megszerzi első győzelmét a sportág legnagyobb seregszemléjén, aztán a nagy nekibuzdulás (illetve néhány feltűnő bírói tévedés) egészen az elődöntőig repítette a gárdát. Most, ha kicsiben is, a nők között Kanada vitt véghez hasonló tettet. Az észak-amerikaiak a korábbi vb-ken összesen két döntetlent tudtak összehozni, 2003-ban viszont már ott vannak az elődöntőben, ráadásul nem a két nagyágyúval, hanem "csak” Svédországgal találkoznak, azaz nem biztos, hogy nekik a legjobb négy lesz a végállomás.
Kanada a legutóbbi két vb-n elődöntőt játszó Kína legyőzésével jutott el az éremküszöbig.

4. nôi világbajnokság, Egyesült Államok
Negyeddöntô: Németország–Oroszország 7–1 (M. Müller 25., Minnert 57., Wunderlich 60., Garefrekes 62., 85., Prinz 80., 89., ill. Danyilova 70.), Kanada–Kína 1–0 (Hooper 7.)
Következnek (október 5-én) az elôdöntôk: Egyesült Államok–Németország, Svédország–Kanada
Az előzetesen esélytelenebbnek tartott együttes Charmaine Hooper fejesével már a 7. percben vezetést szerzett a portlandi összecsapáson, és előnyét meg is őrizte a lefújásig, hiába volt ott az ellenfél soraiban többek között a nemzeti csapatban 106 gólt szerző Szun Ven, az 1999-es torna gólkirálynője. "Ez válogatottunk legnagyobb győzelme, nagyobb minden eddigi sikerünknél. Azt hiszem, ezután jelentős fejlődésnek indul a női labdarúgás Kanadában is. Bevallom, négy éve nemhogy az elődöntős szereplést, még az első győzelmünk megszerzését is hatalmas tettnek tartottam” – mondta a lefújást követően Hooper.
Sokkal simábban alakult a másik csütörtöki negyeddöntő, amelyben Németország "feltörölte a pályát” Oroszországgal. A női Nationalelf a félidőben még csak 1–0-ra vezetett, a fordulás után viszont beindult a henger, és az egyaránt duplázó Birgit Prinz és Kerstin Garefrekes vezérletével 7–1-gyel zárta a csatát. A németek a tizenegyedik mérkőzésükön is veretlenek maradtak az oroszok ellen (9 győzelem és két döntetlen a mérleg az ő szempontjukból), a gólkülönbségüket pedig 36–3-ra javították. Még félelmetesebb a németek idei vb-mérlege: 4 mérkőzés, 4 győzelem, 20–3-as gólkülönbség.
Legfrissebb hírek

Bosnyák válogatott védővel erősített a Kisvárda – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 perce

Légiósok nélkül, újoncokkal készül a futsalválogatott

Magyar válogatott
18 perce

A Nyíregyháza válogatott csatára távozik; bizonytalan a szélső jövője a Fradinál – bezár a magyar átigazolási piac

Labdarúgó NB I
22 perce

Szoboszlai Dominik jobbhátvéd marad? A Liverpool edzőjének nincs ellenére

Angol labdarúgás
54 perce

Egy dolog állandó: a változás – interjú Aho Ninával

Képes Sport
55 perce

Dupla Tízes: sosem volt még ennyi 100 millió eurós transzfer – ki igazolt a legjobban?

Minden más foci
1 órája

Itt a vége: Dzeko októberben lép pályára utoljára a bosnyák válogatottban

Minden más foci
2 órája

Habib Maiga is bekerült a Ferencváros Európa-liga-keretébe

Európa-liga
2 órája