A Vuelta második napján mindjárt a háromhetes viadal leghoszszabb, 206 kilométeres szakasza várt a mezőnyre, amely a "hagyományokhoz" híven, rendkívül lassan kezdett.
Megrendezték végül, a sportágban uralkodó már-már háborús viszonyok, mégis relatíve békés körülmények közepette az IAAF szombathelyi kalapácsvető-világdöntőjét.
Nem sikerült megismételnie Németh Kornélnak a három héttel ezelőtti remek szereplését - akkor első és második helyet szerzett a Román GP-n -, egyik versenyen sem ért célba.
Talmácsi Gábor a hetedik helyen ért célba a Portugál Nagydíjon, ez egyrészt kilenc világbajnoki pontot jelentett számára, másrészt csapata eddigi legjobb eredménye volt.
Noha a perui sajtó az argentinok vendégjátéka előtt arról cikkezett, hogy egy esetleges rossz eredmény Paulo Autuori szövetségi kapitány állásába kerülhet, a brazil szakvezető - egyelőre - a helyén maradt.
Marcello Lippi pénteken azt ígérte, csapata mindenképpen megszerzi a három pontot a norvégok elleni mérkőzésen, és az olasz válogatott új szövetségi kapitánya tartotta is a szavát.
Petter Solberg egyeduralmát hozta a világbajnoki sorozatban az idén debütáló Japán Rali. A világbajnoki címvédő norvég csapata hazai pályáján nagyon fontos győzelmet aratott - immár a harmadikat az idény során.
Látszik, hogy Zlatan Ibrahimovic nem a Delle Alpi kispadjára szerződött a minap: hogy Fabio Capello is így vélekedjen, a bosnyák gyökerű svéd torony laza négyest gurított Málta legjobbjainak.
Ha "útközben" nem nyert volna Európa- bajnokságot a görög válogatott, vélhetően csak egy mini- meghökkenéssel nyugtáztuk volna az albánok szombati sikerét.