Nem ránk, rájuk

Ránk szálltak volna?
Inkább rájuk.
Hiszen bár a magyar XX. század Trianontól, Jaltán és 1956 leverésén át egészen a velejéig feltáratlan rendszerváltozásig bővelkedik a nagy részben kívülről irányított, az egyszeri polgár eszével alig magyarázható történelmi eseményekben - Annusék athéni vesszőfutását tán mégsem kellene ezekkel egy lapon említeni.
A vasi ember persze önnön kitörési vágyának elfojtását, a két héttel ezelőtti vasárnap és hétfőn érzett boldogságának megcsúfolását látja a NOB és a WADA urainak húzásaiban, de ha a kérdéskört lecsupaszítjuk, a Fazekasékkal ellentétben pozitív eseteket produkáló súlyemelőket (ez legyen az ő sportági szövetségük ügye) leszámítjuk, és figyelembe vesszük, hogy sem úszónk, sem öttusázónk, sem kajakosunk-kenusunk, de még az atléta Kővágó vagy Pars sem került a célkeresztbe…
Szóval, ez Fazekas és Annus ügye, illetve az őket felkészítőké.
Aztán, hogy rájuk, kettejükre miért szálltak olykor valóban párját ritkítóan eltökélt, már-már krimibe illő módon, az megint egy másik történet.
Hogy nem ok nélkül, az biztos. Hogy ez az ok nem csupán egy névtelen levél, az is felettébb valószínű.
Az összeesküvés-elméletek helyett jobb, ha ezzel foglalkozunk.