Az olimpia egyik vonzereje – főképp a teniszezők számára – az, hogy a sok egyéni verseny után a játékokon végre saját hazájukat is képviselhetik, nemzeti színekben is dicsőséget szerezhetnek. Magasztos érzések kerítik ilyenkor hatalmába az egyszeri sportolót – csupán akkor lóg ki egy kicsit a lóláb, ha az illető patriotizmusa csak az ötkarikás részvétel kibrusztolásáig terjed. Marija Sarapova esetében például sokáig legalábbis kétértelmű volt a helyzet.

Sebastian Vettel élete első németországi F1-es futama előtt megállapodott a Red Bull-istállóval, amelynél jövőre Mark Webber csapattársaként versenyez.

Mindennaposnak nem nevezhető a történet: van egy labdarúgó, Vad István, aki a pályafutása befejezése után játékvezetőként is ismert lesz, majd fia, Vad II István ugyancsak a bíráskodásra teszi fel az életét. A slusszpoén természetesen nem ez, hanem hogy március óta a korábbi FTC-futballista családfő lánya, Anita is mérkőzéseket vezet.

Az ember nehezen akarja elhinni, de valóban akad arra utaló jel, hogy a 27 esztendős kameruni Samuel Eto’o a Barcelona után az üzbég PFC Kuruvcsi játékosa lesz. Mert, ugye, van az a pénz, amelyre nem lehet nemet mondani.

A fiúk nem vagy csak edzőként tudják megelőzni apjukat. A játékoskarriert tekintve szinte nincs olyan mutató, amelyben a fiatalabb generáció jobb lenne, mint az idősebb. Futballistaként verhetetlenek a nagy öregek. Négyoldalas összeállításunkban olvashatnak olyan családról, amelynek minden tagja a játékvezetést választotta; olyanról, amelyben a volt válogatott hátvéd apa és fia a golfpályán küzd egymással; és olyanról, amelyben a gyerek légiósként eljuthat addig a híres klubig, amelyben régebben édesapját ünnepelték.