ETO-akadémia: lányoknak is

Vágólapra másolva!
2008.07.17. 23:18
Címkék

Magyarországon egyedülálló elképzelés valósult meg Győrben. A Győri ETO FC által létrehozott ETO Jövőjéért Alapítvány másfél éve működteti a Fehér Miklós Labdarúgó-kollégiumot, amelynek lakói az ETO FC fiú és leány futballistái. Tavaly nyártól elindult a futballakadémiai képzés, az idén szeptembertől pedig az ETO saját gimnáziuma nyitja meg a kapuit. Horváth Zsolt, az ETO nevelési és oktatási igazgatója elmondta, hogy a Fehér Miklós Gimnázium és Kollégium feladata Győr utánpótlás-labdarúgóinak középfokú oktatása, nevelése, ellátása. A gimnázium a közoktatási típusú sportiskolai kerettanterv óratervét használja. A törzsanyagon túl lehetőség van angol nyelvvizsgára, előrehozott informatikaérettségire, valamint – az utolsó két évben – előképzésre edzői, sportmasszőri, játékvezetői és sportmenedzseri tanfolyamokon. A gimnázium öt évfolyamos, nyelvi előkészítővel. 2009. szeptember elsejétől két osztály indul, amelyekbe más sportágak sportolóit is várják. Egy átlagos hétköznap programjában ésszerűen van elosztva a napi hat tanóra és a két edzés. A jelentkezés feltételeiről és a lehetőségekről Horváth Zsolt igazgatótól (06-96-529-005), illetve Siska Attila edzőtől (06-20-478-6375) kaphatnak felvilágosítást az érdeklődők.

Legfrissebb hírek

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
5 perce

Cincinnatiben is Sinner–Alcaraz döntőt rendeznek

Tenisz
21 perce

Robbie Keane a Puskás Akadémia elleni vereségről: Negyed óra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
33 perce

Lukács Dániel: Reggel elképzeltem, hogy gólt rúgok a Fradinak

Labdarúgó NB I
43 perce

MotoGP-gyorstalpaló 1. rész

Egyéb autó-motor
1 órája

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
1 órája

Vasárnapi sportműsor: három meccs az NB I-ben, forduló az NB II-ben és az NB III-ban is

Minden más foci
8 órája

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
9 órája
Ezek is érdekelhetik