Elég egyszer előretörni

Vágólapra másolva!
2008.07.17. 23:18
Címkék

Végig fegyelmezetten futballozott a jobbhátvéd pozíciójában. Miért indult meg előre a hetvenegyedik percben?Végig fegyelmezetten futballozott a jobbhátvéd pozíciójában. Miért indult meg előre a hetvenegyedik percben?

Természetesen gólt rúgni – nevetett Nagy Olivér a magyar öltözőből kilépve. – Végül is elég egyszer előremenni, nem igaz? Nem tudhattam, hogy ez lesz a vége, de gyors kontratámadást vezettünk, és én végigkísértem az akciót. Fantasztikus boldogság volt gólt szerezni.

A labda alig szédült át a gólvonalon...

Jaj, ne is mondja! Rosszul találtam el a labdát, de aztán érzékeltem, hogy az egy picit megcsúszik a vizes füvön, és végtelennek tűntek azok a pillanatok, amíg nem gurult át a vonalon. Aztán láttam, hogy Németh Krisztián beljebb segíti, biztos ami biztos alapon, de akkor már kifelé futottam önkívületi állapotban.

A Pécs megvette az Újpesttől: mit gondol, a lilák nem bánták meg most ezt a döntést?

Nem tudom, ez az ő dolguk. Nem kellettem. Vagy ha kellettem is, olyan összeget kínált értem a Pécs, hogy lemondtak rólam. De ezzel nem foglalkozom, azzal annál inkább, hogy a gólommal legyőztük a spanyolokat.

Legfrissebb hírek

Vívás: Gachályi Gréta mosolygósan ülhet a karácsonyi asztalhoz

Utánpótlássport
26 perce

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
28 perce

A spanyol gólkirály vette be a kapuját – Hosszú Kávé Szalóczy Pállal

Képes Sport
34 perce

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
1 órája

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
1 órája

NB I: Jordanov csodagólja, Tóth Barna lelkiereje, Klausz „nagy mentése”

Labdarúgó NB I
1 órája

Harminckét évesen visszavonul az olimpiai bajnok brazil középpályás

Minden más foci
1 órája

A jótékonyság volt a lényeg, azért győzött a huszonnégy óráson

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik