KARÁDI ZOLTÁN
2022.12.07 15:44 Frissítve: 2022.12.07 16:37

Röplabda: az MRSZ vezetőivel tárgyalt az olimpiai bajnok

 Jelentős stratégiai terveket fogalmazott meg kétnapos békéscsabai találkozója során a magyar és a szerb röplabdázás vezetése. A két szövetség a 2020 márciusában megkötött együttműködés szálait fűzte még szorosabbra. Szerb részről a novemberben kinevezett új elnök, a vajdasági származású, játékosként olimpiai és Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes Mester Gyula is megtisztelte jelenlétével a békéscsabai találkozót, amelynek során kiemelt szerepet kapott a jövő júliusi korosztályos magyar-szerb leány kontinenstorna, de számos más – különösen az utánpótlást érintő – projekt kérdésében is történt előrelépés. A cél, hogy az új röplabdás nemzedék nevelése, képzése is a lehető legjobb feltételek mellett folytatódjon mindkét országban.

A szerb és a magyar szövetség elnöke Békéscsabán egyeztetett hosszútávú stratégiai tervekről (Fotó: hunvolley.hu)

 

Ritkán látnak vendégül olimpiai bajnokot a békéscsabai Városháza dísztermében, ezúttal azonban a jugoszláv röplabda-válogatottal 2000-ben aranyérmes Mester Gyula személyében egy ötkarikás győztes is erősítette jelenlétével azt a stratégiai partnerségi találkozót, amelyet a sportág egyik magyarországi fellegvárában tartottak. A szerb szövetség elnöke elmondta, hogy nagy megtiszteltetés számára, hogy Békéscsabán lehet, ahol egy sikeres tárgyalássorozaton vannak túl, amelynek egyik sarokpontja az U17-es magyar-szerb Eb-rendezés volt. Úgy érzi, mindkét fél maximális erőbedobással dolgozik azért, hogy a torna minden igényt kielégítő legyen. Hozzátette: biztos benne, hogy Békéscsabán is nagyon sok néző kilátogat majd az eseményre, amelyen a korosztály legjobbjai - akár leendő olimpiai bajnokok is – részt vesznek.

Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere, Szarvas Péter beszédében kiemelte: büszke arra, hogy a város ilyen nívós eseménynek lehet a társházigazdája, s természetesen mindenben támogatják majd a rendezvényt. Hozzátette, hogy az MRSZ és a BRSE segítsége nélkül nem jöhetne létre ez az Európa-bajnokság, amelyhez elengedhetetlen a szerb fél szerepvállalása is.

 

A magyar-szerb röplabdás kapcsolatok létrejöttében megkerülhetetlen a BRSE elnökének, az MRSZ elnökségi tagjának, Baran Ádámnak a személye, aki oroszlánrészt vállalt – s aláírásával szentesítette is – a két fél között 2020 márciusában létrejött partnerségi szerződést. A sportvezető szerint a mostani tárgyalássorozat is sikerrel zárult, hisz az Eb-rendezéssel kapcsolatos kérdések mellett több fontos projektet indítottak el elsősorban az utánpótlás-nevelésre fókuszálva, beleértve a képzést és a sporttudományos területeken való felzárkózást is. Mindezekről a következő hetekben, hónapokban további egyeztetések várhatóak majd. Az Eb-t tekintve pedig kiemelte, hogy mindkét fél készen áll arra, hogy egy nívós rendezvényre kerüljön sor, s bízik benne, hogy a magyar csapat is jól szerepel a tornán.

Dr. Kersch Ferenc, az MRSZ elnöke is leszögezte: biztos benne, hogy a békéscsabai Eb-rendezéssel minden a legnagyobb rendben lesz. Majd arra is rávilágított, hogy a szövetségen belül gőzerővel dolgoznak a sportág korosztály-specifikus képzési könyvének kidolgozásán, amely az utánpótlás területén hatalmas előrelépés lehet. A fejlődéshez elengedhetetlennek nevezte a társtudományok képzésbe való bevonását. Szerinte ebbe remekül illeszkedik az is, hogy olyan nemzetközi utánpótlás eseményeket rendezhetnek, mint a jövő évi (július 9-én kezdődő) magyar-szerb U17-es leány Európa-bajnokság. Hozzátette: a szerb szövetséggel való együttműködés erősebb, mint valaha, s bízik benne, hogy ezt a szintet sikerül tartani a folytatásban is!

 
2023.01.24 20:11:16

Röplabda nemzetisport.hu

Viktorija Olijnik előbb Lengyelországba ment,végül egy véletlennek hála a csabai klubnál kötött ki.

2022.06.20 23:20:52

Röplabda MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. „Egy sértést megbocsátani: jótétemény, amit a másiknak juttatunk; egy sértést elfelejteni: jótétemény, amit önmagunkkal szemben gyakorolunk.” Mi tagadás, nekem sem könnyű a gyakorlat a Fligl-tanács nyomán, ám egyetértek azzal a tudományos megállapítással, hogy a sértődés mögött mindig valamilyen értékünk látszólagos elveszítése van.

2022.02.24 23:02:56

Röplabda SZABÓ GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Inkább dicsérjük a röplabdánknak nagy piros pontot szerző Vasast.

2022.02.18 00:12:43

Röplabda SZABÓ GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Hihetetlenül hosszú pályafutás zárult le, amely – nem túlzás – a pokol tornácáról indult.

2021.11.21 14:19:25

Röplabda B. D. K.

A 23 éves sportolónőt egész egyszerűen imádja a kamera.