Röplabda: a női válogatott kikapott Azerbajdzsántól

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.07.23. 19:30
null
Kikapott az azeriektől a magyar csapat (Fotó: hunvolley.hu)
Az Európa-bajnokságra hangoló magyar női röplabda-válogatott felkészülési mérkőzésen 3:1-re kikapott a Bakiban, Azerbajdzsán vendégeként.

 

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint az első szettet ugyan sikerült megnyerni, de a folytatásban a hazaiak akarata érvényesült.

Jakub Gluszak szövetségi kapitány igyekezett játszmánként forgatni a csapatot, igaz, a gyomorrontással küzdő Juhár Dalmára most sem számíthatott.

A két csapat szerdán is megmérkőzött, akkor a mieink mind a négy szettet megnyerték.

A magyar válogatott Győrben folytatja a munkát, majd Szombathelyen a Savaria-kupán szerepel Hollandia, Csehország és Azerbajdzsán társaságában. A csapat augusztus 20-án a szlovákok ellen kezdi meg szereplését a szerb, bolgár, horvát, román közös rendezésű Eb-n Zárában (Zadar). Ezt követően sorrendben az Eb-újonc svájciakkal, az olimpiáról érkező olaszokkal, majd egy szünnap után a házigazda horvátokkal, végül a fehéroroszokkal találkozik.

Az Eb szeptember 4-ig tart, a hatcsapatos csoportokból az első négy jut a nyolcaddöntőbe.

NŐI RÖPLABDA
VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Azerbajdzsán–Magyarország 3:1 (–22, 23, 10, 18)

(MTI)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik