Női röpi: hosszabbított görög vezetőedzőjével a Vasas

2023.01.29. 20:19
A bajnoki és Magyar Kupa-címvédő Vasas Óbuda női röplabdacsapata 2026 nyaráig szerződést hosszabbított Jannisz Atanaszopulosszal, az együttes görög vezetőedzőjével.

A 44 éves tréner 2021 nyarán érkezett a fővárosaikhoz, akikkel első idényében triplázott: a hazai sorozatok mellett a Közép-európai Ligában is aranyérmet szerzett.

„Boldog vagyok és megtisztelőnek tartom, hogy a vezetőség bízik bennem és megkaptam a lehetőséget a hosszú távú közös munkára. Hiszek abban, hogy a csatlakozásom óta előrelépett a csapat és a klub is, a most felvázolt hosszabb távú koncepció pedig elnyerte a tetszésemet” – fogalmazott az együttes honlapján vasárnap a görög szakember, aki korábban Németországban és Görögországban is ünnepelhetett kupagyőzelmet, valamint bajnoki címet.

„Atanaszopulosz fantasztikus munkát végzett az elmúlt másfél évben, amit igazol a tavalyi szezon eredménysora, valamint csapatunk idei szereplése is. A játékosok szeretnek vele dolgozni és a stábot is remekül vezeti. Külön öröm számomra, hogy bár igen nívós csapatok keresték, továbbra is lát perspektívát a közös munkában és hosszabb távra is elköteleződött a Vasas Óbuda mellett” – jelentette ki a szerződéshosszabbítás kapcsán Sarlós Márton, a csapat ügyvezetője. Hozzátette, közös cél, hogy évről évre fejlődjön a klub és az európai színtéren is egyre jobb eredményeket érjen el

A Vasas a magyar sorozatokban a mostani idényben veretlen, a Bajnokok Ligájában pedig négy forduló után egy szerzett ponttal csoportja negyedik helyén áll.

Legfrissebb hírek

Balatonfüreden győzött a TFSE a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.03.08. 20:10

Női röplabda Extraliga: előnyben a Kaposvár az elődöntőben

Röplabda
2026.03.05. 16:25

A Kaposvár is a négy között a női röplabda Magyar Kupában

Röplabda
2026.03.01. 20:23

A válogatott röplabdázó Kump Alíz Békéscsabára igazolt

Röplabda
2026.02.25. 11:43

A Kaposvárral lett teljes a legjobb négy mezőnye a női röplabda Extraligában

Röplabda
2026.02.22. 14:40

Elődöntőbe jutott a címvédő Vasas és az újpesti röplabdacsapat

Röplabda
2026.02.18. 20:40

Nem a Kaposvár az esélyes, de a döntő a célja a női röplabda Challenge-kupában

Röplabda
2026.02.18. 10:21

Családban marad: összecsapott a röplabda Extraligában a két Vasas

Röplabda
2026.02.15. 19:02
Ezek is érdekelhetik