Megérdemelt a helyünk a röplabdázás térképén

Vágólapra másolva!
2022.09.12. 08:07
Számos mérföldkő szegélyezte a magyar női röplabda-válogatott útját az elmúlt hét évben. A csapat 2015-ben tette le először igazán a névjegyét, amikor megnyerte az Európa-ligát, ugyanakkor a legnagyobb kérdés az, mire van hivatva...

Reméljük, hogy a magyar válogatott játékosait jövőre az Eb-n is sokat láthatjuk majd így örülni (Fotó: Földi Imre)
Reméljük, hogy a magyar válogatott játékosait jövőre az Eb-n is sokat láthatjuk majd így örülni (Fotó: Földi Imre)
Reméljük, hogy a magyar válogatott játékosait jövőre az Eb-n is sokat láthatjuk majd így örülni (Fotó: Földi Imre)
Reméljük, hogy a magyar válogatott játékosait jövőre az Eb-n is sokat láthatjuk majd így örülni (Fotó: Földi Imre)
Reméljük, hogy a magyar válogatott játékosait jövőre az Eb-n is sokat láthatjuk majd így örülni (Fotó: Földi Imre)

 

VÉLETLENEK MÁRPEDIG NINCSENEK. A röplabdában legalábbis biztosan, hiszen azt, hogy a női röplabda-válogatott sorozatban ötödször jutott ki az Európa-bajnokságra, nem lehet a szerencse számlájára írni – ám néhány „hozzávalóra” mindenképpen szükség volt.

KIEMELKEDŐ KARAKTEREK

Az első láncszem az utánpótlásban keresendő, ugyanis a 2003-as ifjúsági Európa-bajnokságon olyan kerettel vett részt a magyar csapat, amelynek többek között Horváth Dóra, Kötél Zsanett és Liliom Rita is tagja volt. A manapság is (el)ismert Jókay Zoltán által irányított együttes a hetedik helyen végzett, és jóvoltából – tíz év után – az ország ismét képviseltetve volt utánpótlás-világbajnokságon.

Hat évvel később ismét sikerült kiharcolni a kontinensbajnoki részvételt egy másik sikercsapattal, többek között Molcsányi Ritával, Pallag Ágnessel, Tálas Zsuzsannával és Vacsi Evelinnel. Hetedik hellyel zárta a tornát, és bár egy évvel később szinte ugyanez az összetételű csapat csoportelsőként jutott ki a junior Eb-re, ott csupán egy szettet nyerve a tizenkettedik helyet érte el. Az említett játékosok – olyan talentumokkal együtt, mint például Sándor Re­náta vagy Dobi Edina – 2009–2010-től kezdve fokozatosan lehetőséget kaptak a felnőttválogatottban, de a 2011-es és a 2013-as kontinensviadalra még nem sikerült kivívni a részvételi jogot.

Az újabb fontos láncszem a szövetségi kapitány személye. Az Újpesti Dózsa korábbi feladóját, a válogatottat nyolc meccsen iránytó Farkas Mihályt a kispadon 2011 májusában bemutatkozó Jókay Zoltán követte a nemzeti együttes élén. A Vasassal ekkor már kétszeres bajnok és négyszeres kupagyőztes vezetőedző felvetette a szövetség vezetőségének, hogy a magyar válogatottak kapcsolódjanak be az Európa-ligába. Végül csak a nők kapták meg a lehetőséget, de kétségtelen, ez a lépés mérföldkőnek bizonyult, hiszen ennek köszönhetjük, hogy 2015-ben – már a belga Jan De Brandt irányításával – a mieink megnyerték a sorozatot. De ne szaladjunk ennyire előre...

Nagy volt az öröm 2015-ben: a magyar válogatott játékosai legyőzték Azerbajdzsánt (Fotó: Imago Images)
Nagy volt az öröm 2015-ben: a magyar válogatott játékosai legyőzték Azerbajdzsánt (Fotó: Imago Images)

 

A BELGA RENDSZERVÁLTÓ

A nagy jövő előtt álló együtteshez nemzetközileg is elismert szakember dukált. A 2014 márciusában – a 2012-ben Jókayt váltó Hollósy László utódjaként – szövetségi kapitánynak szerződtetett Jan De Brandt korábban a török Fenerbahce női csapatával Bajnokok Ligája-ezüstérmet, valamint török bajnokságot és kupát is nyert, a belga válogatottat pedig a hetedik helyig vezette 2007-ben a hazai rendezésű kontinenstornán. Az ő személyével alapjaiban más rendszer, új szemlélet kezdett kibontakozni, és a gyors siker sem maradt el: a 2014. május 23. és június 1. között lejátszott hat selejtezőn a csapat kijutott a 2015-ös Európa-bajnokságra – azt megelőzően 1987-ben járt magyar női válogatott kontinenstornán... S ahogy fent említettük, 2015 szeptemberében az Európa-liga megnyerésével a második bravúrt is végrehajtották a játékosok. Akkor még oda-vissza vágós rendszerben bonyolították le a döntőt, Érden Törökország ellen 3:0-ra győzött a magyar csapat, három nappal később Izmir­ben viszont 3:1-es török vezetésnél aranyjátszma következett, ami Sándor Renáta bombájával ért véget.

Még sosem nyert aranyérmet női válogatottunk rangos nemzetközi tornán, azonban ezzel a sikerrel hazánk újra felkerült a röplabdázás nemzetközi térképére.

Nem volt megállás, szeptember 26-án már elkezdődött az Európa-bajnokság is. Bár a házigazda Belgiumtól és Törökországtól kikaptunk, az utolsó csoportmérkőzést Azerbajdzsán ellen megnyertük, ezzel továbbjutottunk a B-csoportból. Végül a tizenkettedik helyet csípte meg Jan De Brandt együttese az – akkor még – tizenhatos mezőnyben.

Egy évvel később nem úgy kezdődött a válogatott szereplése, ahogy arra számítani lehetett, hiszen az Európa-ligában címvédőként minden találkozóján alulmaradt, és a 2017-es Eb-szereplését is kicentizte. A legszebb emlékeket mindenesetre az Eb-pótselejtezőről őrizzük: az első találkozón aratott 3:0-s román siker után az Érd Arénában aranyjátszmában nyert a magyar csapat.

Decemberben aztán egy levél várta az MRSZ vezetését, amelyben Jan De Brandt családi okokra hivatkozva lemondott a szövetségi kapitányi posztról. Ekkor már tudni lehetett, hogy 2017-ben nagyon hosszú válogatott széria vár a mieinkre, hiszen az Eb mellett a World Grand Prix-ben és a vb-selejtezőben is pályára lépnek. Utódját márciusban nevezték ki, a korábban a német válogatottnál dolgozó, akkor az MTK vezetőedzőjeként tevékenykedő Alberto Salomonit. Tovább nehezítve az új kapitány dolgát Horváth Dóra egy hónappal később bejelentette visszavonulását – a 2000-es évek legjobb magyar röplabdázója azon a tavaszon Challenge-kupát nyert a török Bursával, 2014-ben a Bajnokok Ligájában lett bronzérmes az azeri Rabita Bakival, és összesen öt és fél idényt húzott le a világ legerősebb női bajnokságában, az olasz A1-ligában.

A sikertelen világbajnoki kvalifikációt a World Grand Prix harmadik divíziójának megnyerése követte. Az a­zerbajdzsáni kontinenstorna egy hosszú idény lezárásaként nem bizonyult könnyű falatnak, hiszen a sötét lónak titulált házigazda mellett a lengyelek és a németek is a mieink négyesében kaptak helyet. Ezúttal nem sikerült a bravúr, pont nélkül kiestek a lányok.

Hat évvel ezelőtt Pintér Andrea is oroszlánrészt vállalt az Eb-kijutásban (Fotó: Kovács Péter)
Hat évvel ezelőtt Pintér Andrea is oroszlánrészt vállalt az Eb-kijutásban (Fotó: Kovács Péter)

 

KESERŰ BUDAPESTI EB

Tulajdonképpen két éve volt rá a magyar válogatottnak, hogy felkészüljön a soron következő, részben hazai rendezésű Eb-re – 2019-től ugyanis már négy nemzet rendezi az európai viadalt, egyúttal 24 ország vesz részt a viadalon, azaz könnyebbé vált a kijutás is. Visszatért a kispadra Jan De Brandt, akiben már nem volt meg az az erő és lendület, ami korábban oly sokszor segített a lányokon, így csak a huszadik helyen zártuk a tornát.

További nehézséget jelentett a jövő tükrében, hogy újabb generációváltáshoz érkezett a magyar válogatott, hiszen a hollandok ellen 3:0-ra elveszített utolsó csoportmérkőzéssel búcsúzott el a nemzeti csapattól Sándor Renáta és a csapatkapitány Bokorné Liliom Rita. Bizakodásra adott okot, hogy az universiadén a negyedik helyet csípte el Leiszt Máté csapata, amelynek többek között Németh Anett, Gyimes Zsófia, Kiss Gréta vagy a jövőre már a harmadik Eb-jére készülő Tóth Fruzsina is tagja volt.

A koronavírus-járvány miatt végül 2021-ben, három hónappal az Eb-rajt előtt bonyolították le a selejtezőt, és az időközben kinevezett új kapitány, a Vasassal bajnoki és kupaaranyat szerző Jakub Gluszak csapatának nem okozott nehézséget a kijutás. Sőt, hat év után a csoportkörből is sikerült továbbjutni a szerb–bolgár–horvát–román közös rendezésű kontinenstornán, a későbbi ezüstérmes Szerbia állította meg a mieinket a nyolcaddöntőben.

Örülni lehetett az elért sikernek, azonban úgy teljes a kép, ha hozzátesszük, csupán Szlovákiát sikerült felülmúlni a csoportkörben.

Idén ismét új kapitányt köszönthettünk a válogatott élén. Andreas Vollmernek nem okozott gondot kivezetni a csapatot sorozatban az ötödik Eb-re, hiszen az előző kiíráshoz hasonlóan ezúttal is kedvező csoportba soroltak minket. Azonban újabb nagy csatát megélt játékosoktól kellett búcsút venni, Király-Tálas Zsuzsanna, Pallag Ágnes és Molcsányi Rita sem veszi fel már többé a címeres mezt.

A legfontosabb kérdés: mire számíthatunk a jövőben a magyar csapattól? Nagyon sok múlik az utánpótláson, hiszen olyan erős keretet kell kialakítani, amely képes megvetni a lábát a középmezőny felső részében. Ikonokra, karaktereke van szüksége a csapatnak. A vb és az olimpia egyelőre távoli álom, „nagyobb területet kell elfoglalni” a sportág térképén, hogy valós eséllyel vegyük fel a küzdelmet a selejtezőkben.

Már a 2019-es universiadén is megmutatta Németh Anett, hogy milyen tehetséges játékos (Fotó: Földi Imre)
Már a 2019-es universiadén is megmutatta Németh Anett, hogy milyen tehetséges játékos (Fotó: Földi Imre)

 

 

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
Szakmáry Gréta (Fotó: Kovács Péter)
Szakmáry Gréta (Fotó: Kovács Péter)
Szakmáry Gréta: lesz-e ötödik?
Háromszoros magyar bajnok és kupagyőztes, a német Schwerinnel egyszer bajnoki címet, kétszer Német Kupát, négyszer német Szuperkupát nyert. Magyarország jelenlegi legjobb röplabdajátékosa, Szakmáry Gréta az előző idényben a török élvonalban szereplő Aydin BBSK csapatában játszott, az előttünk álló idényben pedig bemutatkozhat a világ legerősebb bajnokságában az olasz Cuneo soraiban. Több mint tíz évvel ezelőtt, 2012 májusában vehette fel először a címeres mezt, az elmúlt évtizedben pedig számtalan csatát megélt a nemzeti csapatban. Ha a jövő évi belga–észt–német–olasz közös rendezésű Eb-n is pályára lép, elmondhatja magáról, hogy – sorozatban – öt kontinenstornán vett részt.
„Rengeteg emlék eszembe jut az elmúlt tíz évből, a legemlékezetesebb mégis az a pillanat, amikor huszonnyolc év után újra kijutottunk az Európa-bajnokságra. Arról nem is beszélve, hogy az Eb-n legyőztük Azerbajdzsánt, így továbbjutottunk a csoportból, és a tizenhat csapatos mezőnyben a tizenkettedik helyen végeztünk” – emlékezett vissza a válogatott csapatkapitánya.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik