CS. B., MTI 2022.06.19 22:15

Férfi röpi El: a románok nyerték az ezüst divíziót

A román válogatott nyerte a férfi röplabda Európa-liga ezüst divízióját, miután a budapesti négyes döntő vasárnapi fináléjában 3:2-re legyőzte a finn csapatot.

 

A románok nyerték az ezüst divíziót (Fotó: Tumbász Hédi)

 

A Tüskecsarnokban rendezett mérkőzés első szettjében a finnek minden játékelemben, de különösképpen nyitásfogadásban és támadási hatékonyságban ellenfelük fölé kerekedtek. A második felvonásban is jól kezdtek az északiak, de 9:4-es előnyük után a románok – akik ekkorra felvették a mérkőzés igen gyors ritmusát – néhány ásszal egyenlítettek, majd a játszma második felében fordítva egyenlítettek.

A harmadik etapra újítottak a finnek, akik tíz ponttal is elhúztak. A románok később ugyan mínusz négyre vissza tudtak zárkózni, de az északi együttes Antti Mäkinen vezérletével ezt az előnyét megtartva újra előnybe került. A negyedik szettben sokáig úgy tűnt, a finnek képesek lesznek lezárni az összecsapást, ám 17:14-es előnyük után a románok egyenlítettek, majd Marian Bala ászaival két ponttal elhúztak és kiharcolták a rövidített felvonást.

Ebben sokáig fej fej mellett haladt a két együttes, a kelet-európaiak voltak azok, akik – 11:9-nél – először el tudtak húzni két ponttal, és bár a finnek három mérkőzéslabdát hárítottak, a románok – elsősorban jobb nyitóteljesítményüknek köszönhetően – 145 perc után aranyérmet ünnepelhettek.

A mérkőzés legjobbja a 21 pontos Mäkinen volt, a románoktól négyen is kétszámjegyű pontszámmal zártak.

Sikerükkel a románok jövőre az arany divízióban indulhatnak.

EZÜST EURÓPA-LIGA
FÉRFIAK, DÖNTŐ

Románia–Finnország 3:2 (–17, 21, –20, 23, 13)

KORÁBBAN, A 3. HELYÉRT
Észak-Macedónia–Magyarország 3:2 (22, –18, 15, –19, 7)

A NÉGYES DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE
Kupagyőztes: Románia, 2. Finnország, 3. Észak-Macedónia, 4. MAGYARORSZÁG

(MTI)

2022.06.20 23:20:52

Röplabda MALONYAI PÉTER

ALAPVONAL. „Egy sértést megbocsátani: jótétemény, amit a másiknak juttatunk; egy sértést elfelejteni: jótétemény, amit önmagunkkal szemben gyakorolunk.” Mi tagadás, nekem sem könnyű a gyakorlat a Fligl-tanács nyomán, ám egyetértek azzal a tudományos megállapítással, hogy a sértődés mögött mindig valamilyen értékünk látszólagos elveszítése van.

2022.02.24 23:02:56

Röplabda SZABÓ GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Inkább dicsérjük a röplabdánknak nagy piros pontot szerző Vasast.

2022.02.18 00:12:43

Röplabda SZABÓ GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Hihetetlenül hosszú pályafutás zárult le, amely – nem túlzás – a pokol tornácáról indult.

2021.11.21 14:19:25

Röplabda B. D. K.

A 23 éves sportolónőt egész egyszerűen imádja a kamera.

2021.11.10 09:27:11

Röplabda PAPP BÁLINT

A röplabdázó Inneh-Varga Elizabet csapata egyetlen légiósaként beletanulhat a vezérszerepbe.