Női röplabda Extraliga: több kezdőjátékos is távozik Kaposvárról – hivatalos

2025.05.14. 16:12
null
Fotó: knrc.hu
Több kezdőjátékos is távozik a női röplabda Extraliga legutóbbi idényében bronz-, a Magyar Kupában pedig ezüstérmes Kaposvári NRC női röplabdacsapatától.

A klubhonlapon Lacombe Zsófia ügyvezető szerdán közölte, hogy három legjobb pontszerzőjük közül ketten biztosan nem a somogyi vármegyeszékhelyen folytatják pályafutásukat: a kanadai Thana Fayad a magyarnál sokkal erősebb lengyel bajnokságban játszik majd a következő idényben, míg a francia Bruna Pezelj más, az alsóházban végzett magyar csapatnál folytatja.

Ugyanez igaz a négyszeres válogatott feladó Kotormán Rékára is, s távozik az együttestől a korábbi csapatkapitány Godó Panna is.

„Utóbbi három játékossal szerettünk volna hosszabbítani” – tette hozzá Lacombe, kiemelve, hogy a fiatalok közül Horváth Lilivel és Borhi Lucával hosszú távon számolnak, míg a magyar válogatott kerettag Szerényi Gréta személyében meghatározó játékost sikerült megtartaniuk.

„A tervek szerint bővül a női Extraliga létszáma, ismét szeretnénk minél sikeresebbek lenni majd, és versenybe szállni újabb érmekért a magyar bajnokságban és a kupában is. Mindezek mellett természetesen nem titkolt célunk, hogy amennyiben lehetőségeink engedik, a nemzetközi porondon is újra megmérettessük magunkat, hiszen a klub fejlődése érdekében elengedhetetlen, hogy ilyen szintű versenysorozatban is letegyük a névjegyünket” – mondta Lacombe.

A Kaposvár a magyar bajnokságban szerzett bronzérmének köszönhetően a harmadik számú európai kupasorozatban, a Challenge Kupában jogosult indulni a 2025–2026-os idényben.

 

Legfrissebb hírek

Női röplabda: szettet rabolt az SZBRA a Békéscsabától

Röplabda
23 órája

November 24-én kezd Isztambulban a Vasas a női röplabda BL-ben

Röplabda
2026.10.12. 12:17

Női röplabda Extraliga: szettgyőzelemre futotta a Fatumnak Kaposváron

Röplabda
2026.10.09. 20:04

Kiss Grétával visszatérnek a sikerek is Balatonfüredre?

Röplabda
2026.10.07. 07:01

Női röplabda: a bentmaradás a célja az újonc Veszprémnek

Röplabda
2026.10.05. 11:12

Német szuperkupagyőzelemmel kezdett Hollósy László röplabdacsapata

Röplabda
2026.10.03. 19:15

Stuttgartba sem feltartott kézzel mennek a kaposvári női röpisek

Röplabda
2026.09.30. 17:29

Előbbre lépne a MÁV Előre női röplabdacsapata

Röplabda
2026.09.30. 15:14