Röplabda: Extraligás játékosok is az U19-es vb-csapatban

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2023.07.31. 12:00
Címkék
Augusztus elsején, kedden rajtol Szegeden (és Eszéken) az év egyik legnagyobb hazai utánpótlássport-eseménye a leány U19-es röplabda világbajnokság. Kőnig Gábor csapata a csoportkörben Chilével, Kínával, Kamerunnal, Egyiptommal és Argentínával méri össze az erejét a Pick Arénában, ahonnan az első négy jut az augusztus 7-i nyolcaddöntőbe. Az alábbiakban a magyar válogatott tagjait mutatjuk be.

 

A liberó Baksa Panna Szegeden kezdte röplabdás pályafutását, innen került a Szent Benedekhez, de az elmúlt egy évben már az UTE Extraligás csapatát erősítette:
- Azt gondolom, hogy nagyon keményen dolgozott a csapat, úgyhogy biztos jó mérkőzésekre számíthatunk. Szeretnénk mindent megtenni annak érdekében, hogy a hazai közönségnek minél több győzelmet hozzunk. Nem vagyunk a legmagasabb csapat, és azt se mondanám feltétlenül, hogy kondícióban a legjobbak leszünk, de technikailag és védekezésben oda fogjuk tenni magunkat.
- Te Szegeden kezdtél el röplabdázni, úgyhogy neked a mostani esemény duplán is fontos lesz.
- Lassan már 8 éve ennek, és amikor először lementem a terembe egyből beleszerettem a sportágba és ott is ragadtam. Számomra az a tény, hogy ugyanott lesz a világbajnokság, ahol a pályafutásom elindult, ez óriási dolog.

Volt már korosztályos országos bajnok strandröplabdában a négyes ütő Botyánszki Fanni, aki a Herculesben kezdett röplabdázni, majd a BVSC és a Vasas voltak még a klubjai:
- A családomban többen is röplabdáztak, s én is lementem egy edzésre nyolc éve, aminek az lett az eredménye, hogy beleszerettem ebbe a sportba és azóta nem tudom abbahagyni. Nagyon tudunk küzdeni egymásért a pályán, és akár tűzbe is mennénk a másikért. Azt gondolom meglepetést fogunk okozni, mert sokat készültünk, reggelente specifikusabb edzéseink vannak, délután pedig csapatozunk legtöbbször, emellett jó a csapatkohézió és bármire képesek vagyunk.

A csapat egyik ásza, az átló poszton szereplő Erőss Mirtill 2018 óta játszik a Vasasban:
- Tíz éve kezdtem el röplabdázni egy nagyon kedves ismerősömnek köszönhetően. A válogatott egyik legnagyobb erőssége az összetartás és a sok kommunikáció, de persze ebben még mindig van hová fejlődnünk. Most volt egy váltás, hogy jöttek hozzánk a nagyobbak, ami nagyon jót tett a csapatnak, mert így nincsenek klikkesedések és sokkal jobban kijövünk egymással. Rengeteget beszélgetünk, viccelődünk és nagyon jó a hangulat. A legfontosabb, hogy legyünk összetartóak és játsszuk ki magunkból, amit tudunk.

Fekete Fanni Veszprémben kezdett röplabdázni, ahonnan két éve került a fővárosba, a Vasashoz:
- 2017 őszén kezdtem el játszani, akkor apukámnak volt egy röplabda csapata, többször kimentem a meccsükre, valamint az edzésükre, és hamar megtetszett a sportág. Nagyon sokat és keményen edzettem, régen Veszprémben voltam, és nehéz volt számomra, amikor behívtak először a válogatottba, mert éreztem, hogy le vagyok maradva a többiekhez képest. Aztán később átjöttem a Vasasba, ahol szintén fel kellett zárkóznom, úgyhogy rengeteg munka van benne, de megérte. Ellenfeleink nagy részét nem láttuk még játszani soha, de én bízom benne, hogy mindenkit meg tudunk szorongatni, minél több győzelmet szerezni, mert egy nagyon összetartó és jó kis csapat vagyunk.

A Szent Benedek négyesütője, Gergácz Olga Szombathelyen ismerte meg a sportág alapjait és tavaly igazolt a Balaton partjára:
- Nyolc éve kezdtem el röplabdázni, de először még center poszton játszottam, nagyjából két évig, utána neveltek át átlónak, most pedig már négyesütőként játszom. Remek a csapatszellem, mindig tudunk segíteni, ha valakinek kicsit rosszabbul megy az edzés, kommunikációban is rengeteget fejlődtünk. Az, hogy hazai pályán lesz a vb, az mindenképpen előny, de teher is tud lenni, az viszont mindenképpen segít, ha sok magyar szurkoló van kint a mérkőzéseken.

A csapatkapitány, Jámbor Cecília már a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhatott, és a négyesütő tagja volt a bajnok és kupagyőztes Vasas Óbudának.
- Nagy motiváció az egész csapatnak egy hazai rendezésű világbajnokság, nagyon várjuk és izgatottak vagyunk, úgy készülünk az egész időszak alatt, hogy a lehető legjobb formánkat sikerüljön kihozni. Itt más a szerepem, mint a Vasas felnőtt csapatában – az abból a szempontból nagy fejlődési lehetőség, hogy olyan játékosokkal voltam egy pályán, akikre felnézek, és kisebb koromban arról álmodtam, hogy velük, vagy ellenük játszhassak – mivel ez most a saját korosztályom, így arra számítok, hogy több lehetőséget kapok, és igyekszem azt a stabilitást hozni, amit elvárnak tőlem. Reménykedünk benne, hogy minél több szurkoló látogat majd ki Szegedre támogatni minket, a csapat egy részének már volt szerencséje ezt megtapasztalni két éve az Eb-n, Nyíregyházán. Nagyon jó érzés kinézni úgy a pályáról, hogy azt látjuk, hogy mennyien szurkolnak nekünk, és ez hatalmas pluszt ad.

A Vasas nevelésű Nagy Sophia center poszton bevethető, s az egyik alapembernek számított a tavalyi és tavalyelőtti korosztályos Európa-bajnokságon szereplő magyar válogatottnak:
- Most már egyre jobban lehet érezni így a korosztály váltás után is, hogy milyen jól összeszoktunk. Ismerjük egymást, tudjuk, hogy kell együtt játszani, és így közeledve a vb-hez már nagyon akarunk bizonyítani. Én mindig maximumot próbálok nyújtani, a legjobbamat kihozni magamból a pályán, és ezt idén nyáron is így tervezem minden meccsen, minél jobban szeretnék segíteni a csapatnak, hajtani a többieket előre. A center nem kifejezetten csak ütéssel szerzi a legtöbb pontot, hanem nagyon fontos a precíz blokkmunka, mert emögött lehet hatékonyan védekezni és előkészíteni a következő támadást, úgyhogy ez a poszt is nagy odafigyelést igényel.

A békéscsabai származású center, Radnai Lili tavaly nyáron igazolt Kaposvárra, ahol be is mutatkozott az Extraligás csapatban:
- Békéscsabán kezdtem el röplabdázni 8 évvel ezelőtt. Előtte kosárlabdáztam, viszont az abszolút nem az én sportágam volt, nem nőtt a szívemhez, így azt nem is csináltam sokáig, majd váltottam a röpire, és egyből megszerettem. Az a tudat, hogy ott vannak melletted a csapattársaid a pályán, mind pályán kívül, szerintem ez a legjobb érzés az egészben. Azért ajánlanám másoknak is, mert itt megtanulnak egymásért küzdeni a játékosok, és sokat lehet ebből hasznosítani a magánéletben is. Nagyon érezhető, hogy itt vagyunk egymásnak, és ha bármi gödör van, vagy rossz hangulat, akkor mindenki segít a másiknak, nincsen széthúzás, úgyhogy ez egy második család is egyben.

A kaposváriak centere, Radnai Luca, ikertestvéréhez, Lilihez hasonlóan egy éve igazolt Békéscsabáról a somogyi megyeszékhelyre, ahol az Extraligában is pályára léphetett.
- Testvéremmel, Lilivel kölcsönösen tudjuk egymást támogatni, jó és rossz helyzetekben egyaránt, a legjobb pillanatok mindig vele vannak, úgyhogy nagyon örülök, hogy itt is és Kaposváron is megadatott az a lehetőség, hogy egy csapatban játszhattunk. Először kosárlabdáztam másfél évig, az akkori egyik osztálytársunk mondta, hogy menjünk röpizni, én az elején nem nagyon akartam, de mivel Lilivel mindent együtt csináltunk, ezért a szüleim mindkettőnket elküldte egy röplabda edzésre, és azóta csak ez a sport központi téma nálunk, állandóan erről beszélünk, a vacsoránál, az elalvás előtt, vagy éppen utazáskor a buszon. Nincsenek elvárások, még konkrétan nem készültünk a csoportellenfeleinkből, egyelőre csak stabilizálni szeretnénk a játékunkat mind koncentráció, mind a kommunikáció terén, és ha ez megvan, akkor jöhet az előretekintés, hogy mi lesz a vb-n.

Az MTK ütője, Tarr Hajnalka is a KRA-ban kezdett, de ő 2018-óta már a fővárosi kék-fehéreket erősíti, amellyel több korosztályos bajnoki címet is szerzett és az Extraligában is bemutatkozhatott.
- Még így csapatszinten nem nagyon beszéltünk az elvárásokról, de azt gondolom senkit nem lebecsülve szeretnénk minél jobb eredményt elérni a hazai rendezésű világbajnokságon. Nagyon élvezem az edzéseket – amellett, hogy rendkívül fárasztóak –, nyilván az a cél, hogy mindenkiből kihozza a legjobbat a szakmai stáb. Van olyan, akivel nagyon régen, mikor még röplabdázni kezdtünk akkor voltunk csapattársak, illetve klubszinten jelenleg is van jó pár játékos, aki egy csapatban játszik, nyilván ez megalapozza a jó hangulatot, de ami a legfontosabb, hogy egy célért küzdünk, és ez igazán összekovácsol minket.

A Vasas feladója, Tóth Sára a KRA-ban kezdett el röplabdázni, majd 2018-ban igazolt Békéscsabára, ahonnan két éve költözött vissza a fővárosba.
- A tábor elejéhez képest sokat fejlődött a mezőnyfeladásunk, illetve a nem pontos helyzetekből való támadásaink, emellett stabil a nyitásunk és a nyitásfogadásunk, ezzel akár szettet, valamint meccset is tudunk nyerni. Külön kiemelném a csapategységet, kívülről és belülről is nagyon jól tudjuk egymást motiválni, buzdítani. A felkészülés eleje inkább alapozás jellegű volt, utána fokozatosan haladtunk a csapatozás és az egyéni képzések felé, túl vagyunk egy sikeres MEVZA-tornán, egy EYOF-on, azt gondolom jó úton haladunk, még a világbajnokság rajtjáig van egy kis idő a finomhangolásra. A pontosság, a hosszú távú koncentráció terén, valamint a blokkhelyezkedésen kell még kicsit javítani, de az edzői stáb erre (is) nagyon odafigyel, és igyekszünk a legjobb formánkat nyújtani a verseny kezdetére.

A feladó, Vértes Szonja is KRA-nevelés, de annak megszűnése után ő a Vasasnál kötött ki.
- 10 éve röplabdázom, az elején több sportágat is kipróbáltam, és végül ez maradt meg, főleg azért, mert egy látványos, gyönyörű csapatsport. Imádok közösen a lányokkal lenni, meccseket nyerni, ahol együtt sírunk és nevetünk. Nekem nincs konkrétan egy példaképem, inkább azt tudom mondani, mikor meccseket nézünk, akkor a jó pillanatokat próbálom megtartani magamban, azt átvenni a felnőttektől, és tovább vinni, továbbfejleszteni a saját játékomba. Az egy korosztállyal idősebb válogatott feladójának és csapatkapitányának, a Vasasban játszó Märcz Mirának a játékát mindig is csodáltam, ahogy kommunikál a csapattal, tőle mindig tudok tanulni. Szerintem az a legfontosabb, hogy emelt fővel tudjunk lejönni a pályáról a vb-n, és a legjobbat tudjuk kihozni magunkból.

 

A csapat szövetségi edzője Kőnig Gábor, aki már jónéhány korosztályos Európa-bajnokságon vezette válogatottjainkat:
- Ugyanazt tudom mondani, mint a fiatalok az Európa-bajnokságon, nyilván a szívünket, a lelkünket ki kell tenni a pályán, meg kell nézni, hogy ez és a tudásunk mire elég.
- Hogy látja a válogatott esélyeit?
- A csoportunkba nem került európai ellenfél, ami nyilvánvalóan nehezíti a felderítést. Afrikáról nem sok információnk van egyelőre, úgyhogy ezek alapján úgy gondolom, hogy amit még régebben is mondtam, az afrikai csapatok sötét lovak, a dél-amerikaiak temperamentumos és elég fizikális röplabdát játszanak, Kína pedig a legutóbbi világbajnokság győztese, nem tudom, hogy ez a korosztály megközelíti-e ezt tudásban, de azt gondolom, hogy egy jó hatos a mi csoportunk.
- Az elmúlt években már sikerült bizonyítania a mostani csapatunknak.
- A csapat egy részével már régebb óta dolgozom, most történt egy korosztályi váltás, ami kicsit érdekessé teszi a dolgot, de azt a korcsoportot is ismertem, hiszen előtte dolgoztam velük is. Ezt két magot kellett összekapcsolni, akit ide lehetett hozni be is hívtuk a keretbe, és ennek megfelelően próbáltuk összegyúrni a brigádot. A lányok nagyon elfogadóak, függetlenül attól, hogy volt olyan, akit egyáltalán nem ismertek eddig, úgyhogy a csapatnak az egységessége lehet az, ami legfőképpen kiemelendő.
- Most hazai pályán bizonyíthatnak.
- Nagyon szeretnénk, ha minél többen buzdítanák az együttest, hiszen egy hatalmas létesítményben fogunk játszani, nyilván kongó lelátók előtt ez egy kicsit nyomasztó lehetne, és remélem, hogy tudunk boldog pillanatokat okozni mind nekik, mind Magyarországnak és természetesen saját magunknak.

Korábbi élvonalbeli röplabdázó is volt Bedőcs Gergely, aki már hosszú évek óta Szombathelyen edzi az utánpótlást, de volt a felnőtt csapat mestere is, de rendszeresen tevékenykedik a korosztályos válogatottaknál is:
- Június 18-a óta vagyunk együtt kisebb megszakításokkal, a lányok nagyon odaadóan és jól végzik a dolgukat. Azt gondolom egy ilyen vezetőedző mellett könnyű dolguk van, jók az edzések, én is sok dolgot ellesek, tanulok Gábortól, a világbajnokságig maximálisan fel leszünk készítve az előttünk levő feladatokra.

Csányi Roland Szegeden volt játékos, viszont Békéscsabán edzősködik az utánpótlásban:
- Itt egytől-egyig viszonylag fiatalok vagyunk a stábban, ezt az új hullámú, gyorsabb, kicsit figuratívabb játékot igyekszünk úgy kialakítani, hogy az ellenfeleket próbáljuk meglepni. A mostani csapatban van jó pár olyan játékos, aki megüti a nemzetközi magassági szintet is, és ha ehhez még hozzá tudjuk tenni a taktikai tudásunkat, akkor fel tudjuk venni a kesztyűt a csoport többi tagjával.

A csapat edző-statisztikusa Szabó György Gödöllőn kezdte a pályát strandröplabdában, de már évek óta a Vasas Óbuda felnőttcsapatának másodedzője:
- Engem mindig is érdekelt ez a szakirány, a TF-en is ezt tanulom, nagyon örülök, hogy Kőnig Gábor meghívott ebbe a válogatottba, és dolgozhatok mellette, nekem ez nagy lehetőség a fejlődésre. Gőzerővel próbálunk anyagot gyűjteni az afrikai es a dél-amerikai csapatokról, ez nem olyan egyszerű, mert nem sok kontaktunk van, de mindent megteszünk.

 

A magyar csapat programja a vb-csoportkörben
Helyszín:
Szeged, Pick Aréna
08.01., kedd: Magyarország–Chile 18.00
08.02., szerda: Magyarország–Kína 18.00
08.03., csütörtök: Magyarország–Kamerun 18.00
08.05., szombat: Magyarország–Egyiptom 18.00
08.06., vasárnap: Magyarország–Argentína 20.00

Jegyvásárlás ITT
https://www.eventim.hu/.../fivb-noi-u19.../event.html...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik