Röplabda: keretet szűkített a női válogatott szövetségi kapitánya

2023.05.12. 19:43
null
Alessandro Chiappini csapata hétfőn kezdi meg a felkészülést az Európa-liga küzdelmeire (Fotó: Magyar Röplabdaszövetség)
Húszfősre szűkítette keretét Alessandro Chiappini, a női röplabda-válogatott szövetségi kapitánya, aki játékosaival hétfőn kezdi meg a felkészülést az Európa-liga küzdelmeire.

 

A magyar szövetség honlapjának pénteki közleménye szerint a keretből 16 játékos Telkiben találkozik, majd három nappal később Svédországba utazik, ahol két vagy három felkészülési mérkőzést is játszik a házigazdákkal.

A válogatott május 22-én tér vissza Svédországból, akkor még négy játékos – Török Kata, Szedmák Réka, Papp Orsolya és Németh Anett – csatlakozik a többiekhez. Ugyanakkor innentől kezdve várhatóan már csak az a 14 játékos folytatja az edzőtábort, akire a kapitány az Európa-ligában számít. Martonvásár lesz majd a csapat központja, a délelőtti edzéseket a helyi Tóth Iván Sportcsarnokban tartják, míg délután az Európa-liga mérkőzések helyszínén, az Érd Arénában tréningezik az együttes, amely május 27-én Ukrajna ellen már le is játssza első mérkőzését a sorozatban.

Alessandro Chiappininak két másodedzője lesz, a lengyel Adrian Chylinski, illetve a MÁV Előre korábbi vezetőedzője, Nagy Fanni. A csapat statisztikusa Bartek Gajdek személyében ugyancsak lengyel. Kővári Gergő a masszőr, Falvi Zsófia a fizioterapeuta és Szabó András vezetésével egy erőnléti edzői csapat segít még. A csapatvezető továbbra is Sarlós Márton marad.

A női válogatott Európa-liga kerete
Átlók: Petőváry Panni (Egaleo), Vezsenyi Adrienn (Vasas Óbuda)
Centerek: Kilyénfalvi Zsófia (UTE), Kump Aliz (Vasas Óbuda), Nacsa-Pekárik Eszter (Szent Benedek RA), Pintér Andrea (Swietelsky-Békéscsaba)
Feladók: Bagyinka Fanni (Swietelsky-Békéscsaba), Berkó Liliána (MTK Budapest), Boskó Ágnes (UTE)
liberók: Tóth Fruzsina (Fatum-Nyíregyháza), Kertész Petra (Swietelsky-Békéscsaba), Szalai Anna (Vasas Óbuda)
Szélső ütők: Glemboczki Zóra (Swietelsky-Békéscsaba), Godó Panna (Kaposvári NRC), Jámbor Cecília (Vasas Óbuda), Kiss Gréta (TFOC)
Később csatlakozik: Török Kata (Vasas Óbuda), Szedmák Réka (Kaposvári NRC) – szélső ütők, Papp Orsolya (Vasas Óbuda) – center, Németh Anett (SC Potsdam) – átló

Legfrissebb hírek

Nem sikerült kiharcolni a döntőbe jutást női röplabdázóinknak az Európa-ligában

Röplabda
2026.07.01. 20:23

Vert helyzetből nyertek a svédek Kecskeméten a női röplabda Európa-ligában

Röplabda
2026.06.27. 21:12

Női röplabda-válogatottunk hármat üthet egy csapásra

Röplabda
2026.06.23. 11:22

Női röplabda Európa-liga: Szombaton és jövő szerdán játssza elődöntőjét a magyar válogatott

Röplabda
2026.06.22. 12:25

Koszovó legyőzése után elődöntőt játszik a női röplabda-válogatott

Röplabda
2026.06.21. 19:57

Egy lépésre az El-elődöntőtől a női röplabda-válogatott

Röplabda
2026.06.20. 18:50

Bozóki-Szedmák Réka: Mindenki nagy lendületet tudott a pályára hozni

Röplabda
2026.06.15. 08:48

Izgalmas mérkőzésen győzte le a női röplabda-válogatott Horvátországot

Röplabda
2026.06.14. 20:36