Kényszerpályán – Roska Emese Boglárka jegyzete

Képzeljük el bármelyik csapatsportágunkban az aktuális világverseny előtti kerethirdetést. Izzadó kéz, reszkető térd, feszült várakozás, a kimaradók csalódottsága, a csapatba kerülők öröme.

És képzeljük el a szituációt röplabdában.

Képzeljük el, mert ilyen helyzet igazából nem adódott a héten még zajló, ám nekünk már befejeződött női Európa-bajnokság előtt. Merthogy az utolsó pillanatokig gyakorlatilag lasszóval keresték a játékosokat a kontinentális csúcseseményre, a lehetséges tizennégy játékos helyett így is csak tizenhárom utazott Bakiba.

És ezt nem engedheti meg magának a sikerekben hihetetlenül gazdag magyar sportban az elismertségért, a figyelem magára irányításáért küzdő röplabda, amelyben nem jut minden évre magyar részvétel, pláne hangos siker valamelyik világeseményen, ugyanakkor kisebbfajta népünnepélyt váltott ki, amikor huszonnyolc év után először, 2015-ben ismét Európa-bajnokságon szerepelhetett a magyar együttes.

Illik feltenni a kérdést: kinek a felelőssége a kialakult helyzet?

Tudjuk be egyszerűen annak, hogy a válogatottság nem tud eléggé vonzó lenni, már nem módi megszakadni a szereplésért, nem rang felölteni a címeres mezt? Az óvatos röplabdázóké, akiknek saját érdekeiket szem előtt tartva figyelniük kell arra, hogy ne sérülten érkezzenek vissza a klubcsapatukhoz? Az egyesületi vezetőké, akik nem engednek el játékosokat a válogatottba? A szövetségé, amely nem tudja érvényesíteni a sportág egészéről alkotott képet alapvetően meghatározó kirakatcsapat érdekeit?

Egy biztos: nem azok a játékosok a ludasak, akik szívüket-lelküket kitették a pályán az elmúlt hónapokban, és most, az Európa-bajnokságon is. A társaság ugyan három vereséggel tért haza Azerbajdzsánból, ami visszalépés 2015-höz képest, ám több mint biztató, hogy megtizedelve, kényszerpályára állítva is képes volt méltó ellenfele lenni olyan márkás válogatottaknak, mint a németeké vagy a lengyeleké.

De két év múlva ez már nem lesz elég: 2019-ben – Törökország, Lengyelország és Csehország mellett – társrendezőként hazánk ad otthont az Európa-bajnokságnak. Addigra választ kell találni a kérdésekre, és legfőképpen megoldást a problémákra, különben jöhet taotámogatás meg világverseny-rendezés, a magyar verzió mostohatestvére marad a világban oly népszerű röplabdának.