Röplabda: a betegség átírta a női válogatott tervét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.20. 11:37
A Magyar Röplabdaszövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésének elején a tagszervezetek küldöttei felállva, vastapssal köszöntötték az Európa-liga-győztes, a szeptember 26-i, Belgium elleni Európa-bajnoki rajtra készülő női válogatott játékosait és szakmai stábját.

A belga Jan De Brandt vezette együttes – a középfülgyulladással bajlódó center, Vacsi Evelin nélkül – a tervek szerint tegnap délután útra kelt volna Maribor felé, hogy ma és kedden a szintén Eb-résztvevő házigazda Szlovéniával, hétfőn pedig az ugyancsak Eb-induló Horvátországgal játsszon felkészülési mérkőzést, már az Eb jegyében – a szövetségi kapitány mindenkinek lehetőséget szeretett volna adni, hogy felelevenítsék a taktikai elemeket, elvégezzék az utolsó simításokat.

Az élet és a betegség azonban szombatra átírta a tervezett programot, Vacsi után ugyanis további játékosok dőltek ki. Meglehet, a múlt hétvégi törökországi túrán összeszedett vírusos megbetegedés döntötte le a lábukról a kerettagokat (információnk szerint két kulcsember, Horváth Dóra és Sándor Renáta is legyengült a hányással, hasmenéssel járó kórság miatt), végleges diagnózis az orvosi vizsgálatok után várható.

A fejlemények tükrében a szakvezetőség úgy döntött, a csapat itthon marad, hogy a játékosok a hétvégén kiheverjék a betegséget. A keret tehát csak hétfőn találkozik Érden, hogy szerdáig ott folytassa a felkészülést. Már csak az a kérdés, hogy milyen állapotban lesznek a magyar játékosok…

Legfrissebb hírek

„Előzetesen gondolkodás nélkül elfogadtuk volna az ezüstérmet” – Glemboczki Zóra a női röplabda-válogatott El-meneteléséről

Röplabda
2025.07.02. 06:50

A női röplabdakapitány élete végéig emlékszik az ezüstéremmel zárult hétvégére

Röplabda
2025.07.01. 07:03

Fekete Fanni: Túlteljesítettük az elvárásokat

Röplabda
2025.06.30. 19:25

Röplabda: „Sosem gondoltam, hogy ezt egyszer át tudom élni Magyarország színeiben”

Röplabda
2025.06.30. 18:25

Ezüstéremmel zárt a női röplabda-válogatott Ängelholmban

Röplabda
2025.06.29. 21:36

Újabb románverés után a női röpi Arany-El döntőjében a magyar válogatott

Röplabda
2025.06.28. 18:24

Röplabda: a finálé a tét Ängelholmban és Amstettenben is

Röplabda
2025.06.28. 10:08

Éremszerzésben bíznak a játékosok a női röplabda Európa-liga négyes döntője előtt

Röplabda
2025.06.25. 17:50
Ezek is érdekelhetik