Rio 2016: részegen ütötte a női olimpikon fejét az elnök

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.20. 08:05
null
Az Orosz Birkózószövetség elnöke nem viselte jól a vereséget (Fotó: AFP)
A női birkózásban a 63 kg-osok versenyében Sastin Mariannát legyőző orosz Inna Trazsukova az elődöntőben és a bronzmeccsen is vereséget szenvedett, de nem ez volt a legrosszabb, ami történt vele Rióban. Versenye végeztével a sportág szövetségi elnöke – ittasan – kezet emelt rá. Erről a sportoló beszélt egy interjú során.

 

Trazsukova éremben reménykedhetett, de a négy között már nem tudott meccset nyerni. Két veresége után azonban az orosz birkózók szövetségi elnöke nem vigasztalta, hanem megütötte. Kétszer.

A Yahoo! orosz hírforrásokra hivatkozva idézte a 25 éves orosz birkózónő szavait az elnök, Mihail Mamiasvili reakciójáról.

„A versenyem végén találkoztam a szövetség elnökével, aki ittas volt. Bántóan beszélt velem, erőszakosan, majd kétszer arcon is ütött. Mindezt szemtanúk előtt tette, senkitől és semmitől sem zavartatva. Ha visszatértem Oroszországba, feljelentést fogok tenni, és az orosz sportminiszterrel is beszélni akarok. Nyilvánosan megalázott egy olimpikont. Azt szeretném, hogy ez mással ne többet fordulhasson elő” – nyilatkozta Inna Trazsukova.

Az 52 éves, az 1988-as olimpián birkózásban aranyérmet szerző Mamiasvili később tagadta, hogy megütötte volna a sportolót, aki szerinte nem küzdött elég keményen és csak magát okolhatja a vereségekért.

Mamiasvili állítólag két, ezüstérmet szerző orosz birkózónőt „senkiknek” nevezett a sajtóban, mert nem harcoltak elég keményen az aranyéremért a riói döntőben.

Trazsukova az elődöntőben japán… (Fotó: Action Images)
Trazsukova az elődöntőben japán… (Fotó: Action Images)
…a bronzmeccsen lengyel ellenféltől kapott ki (Fotó: Action Images)
…a bronzmeccsen lengyel ellenféltől kapott ki (Fotó: Action Images)
Legfrissebb hírek

Los Angelesben edzőtáborozik az öttusa-válogatott

Egyéb egyéni
2026.01.12. 11:24

Elárverezték Ryan Lochte három olimpiai aranyérmét, amelyet váltóban nyert

Úszás
2026.01.05. 19:42

Milánó 2026 : az amerikai hokicsapat tagjai keresik a legtöbbet

Jégkorong
2026.01.03. 18:16

Kirsty Coventry: Gőzerővel zajlik a „felkészülés a jövőre” konzultáció

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:40

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
2025.12.25. 17:41

Ryan Lochte elárverezi három olimpiai aranyérmét a hatból

Úszás
2025.12.21. 16:18

Folytatódhat a jogi csatározás a Bolgár Olimpiai Bizottság elnöki tisztéért

Egyéb egyéni
2025.12.20. 09:27

Thomas Bach: Rendkívüli kiváltság Magyarországon élni

Egyéb egyéni
2025.12.18. 06:31
Ezek is érdekelhetik