Két magyar a sporthősök között: csonkolt végtaggal az olimpiai aranyig

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.16. 09:28
null
Takács Károly (balra) és Halassy Olivér (jobbra) (Forrás: Wikipédia)
Érdekes sporttörténeti visszatekintést közölt a Vice Sports a paralimpia alkalmából: olyan sportolókról készítettek gyűjtést, akik ma paralimpián szerepelhetnének, miután egyik végtagjukat csonkolták, ám ők az épek között lettek sporthősök, hiszen korukban még nem létezett paralimpia. Két magyar olimpiai bajnok is a bemutatottak között van, a vízilabdázó és úszó Halassy Olivér, valamint a sportlövő Takács Károly.

A két fantasztikus sportemberből a kevésbé ismert talán Halassy Olivér: az újpesti fiúnak nyolcévesen térdtől lefelé részlegesen amputálták bal lábát, miután megpróbált felugrani egy villamosra, de lecsúszott. Így is kiemelkedő sportoló vált belőle: kétszeres olimpiai bajnok (1932, 1936) a magyar vízilabda-válogatottal, az 1928-as, amszterdami játékokon pedig ezüstérmet szerzett. Három Európa-bajnokságon is a dobogó tetején ünnepelhetett a magyar csapattal, ráadásul úszásban (1500 méteren) is kontinensbajnok lett.

Egyéniben tizenegy, csapatban 9 alkalommal nyert folyamúszásban országos bajnokságot, továbbá nyolcszoros úszó és 91-szeres vízilabda-válogatott volt. Összesen 36 bajnoki címmel büszkélkedhetett, és 12-szer javított hazai csúcsot.

Halassy Olivér máig tisztázatlan körülmények között veszítette életét 1946. szeptember 10-én, Angyalföldről Újpestre tartva egy szovjet katonai járőr tagjai lőtték le.

Halassy Olivér életútját ebben a cikkben mutattuk be bővebben.

Szintén kétszeres olimpiai bajnok Takács Károly, a londoni és a helsinki játékokon győzött gyorstüzelő pisztolyban. A katonai pályára lépő Takács életében egy 1938-as gyakorlat hozott döntő változást, egy gránát robbanása következtében elveszítette jobb kézfejét – és jobbkezes volt… Megtanult bal kézzel írni és lőni, balesete után fél évvel csapatban már világbajnok lett (!). Az acélkemény és acélidegzetű sportoló mindkét olimpiai döntője előtt már előre megírta győzelmi nyilatkozatát.

„Azt hiszem, elsősorban a szorgalomnak köszönhetem a sikert. Úgy gondolom, nem vagyok különösen tehetséges. A komolyság és szorgalom szerintem fontosabb a tehetségnél. Talán vannak adottságaim, hogy éppen céllövő lettem, és éppen ebben a sportágban szerepelek. Itt biztosnak kell lennie a versenyzőnek, de az akaraterő mindennél lényegesebb. Akarni kell tudni, de még az akarást is akarni kell! Az embernek önmagában rendben kell lennie, tudnia kell az egyes mozzanatokat, amelyek egymás után következnek. El kell határoznia, hogy hol lő a tízes táblába, lehúzza-e a lövést és nem késik el. Itt csak biztosra lehet menni. Akiben nincs akaraterő, pontosságra való törekvés, az ne menjen céllövőnek” – mondta magáról a Nemzeti Sportnak a londoni olimpián.

Takács Károlyt itt mutattuk be bővebben a Nemzeti Sport Online-on.

A Vice által bemutatott harmadik amputált olimpiai bajnok a Németországban született, ám amerikai színekben aranyérmet szerző George Eyser. A kitűnő sportember az 1904-es, St. Louis-i olimpián szerzett három arany-, két ezüst- és egy bronzérmet. Tornában! Eyser bal lábát részlegesen csonkolni kellett, miután átment rajta egy vonat – fából készített művégtaggal tudott ezt követően sportolni.

A Vice cikkét itt olvashatják el, de említsünk meg még néhány sportolót!

A dél-afrikai úszó Natalie du Toit bal lábának térd alatti amputációja után lett előbb paralimpiai, majd olimpiai szereplő lett. 13-szoros paralimpiai bajnok, olimpiai 16. helyezett – és ő az első sportoló, aki ugyanabban az évben hazája olimpiai és paralimpiai zászlóvivője is volt. Honfitársa, az atléta Oscar Pistorius a parasportok talán valaha volt legnagyobb sztárja lett, hiszen 2011-ben az épek között nyert (4x400-as váltóban) világbajnoki ezüstérmet. Nevét viszont örökre befeketíti, hogy 2013. február 14-én meggyilkolta élettársát, Reeva Steenkampot.

A riói paralimpián is aranyérmes (kategóriájában egymás után négyszer bajnok) lengyel asztaliteniszező, Natalia Partyka jobb alkar és kézfej nélkül született. 11 évesen minden idők legfiatalabb paralimpiai versenyzője lett, és az épek között is három olimpián vett részt, sőt, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes.

A kerekesszékes íjász Neroli Fairhall először 1980-ban vett részt paralimpián, 1984-ben pedig elindult a Los Angeles-i nyári olimpián is, hasonló utat járt be az olasz Paola Fantato, aki ötszörös paralimpiai bajnok, és Atlantában versenyzett az épek között.

Zárjunk Takács Károly egy üzenetével, amelyet a fenti sportemberek mindegyike mottóul választhatott volna:

„Tanuljanak meg akarni, mert akarni annyit jelent, mint célt érni."

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik