Rio 2016: hatodik olimpiai aranyát nyerte a brit bringás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.17. 00:41
A brit Jason Kenny nyerte meg a férfi pályakerékpárosok keirinversenyét a riói olimpia keddi versenynapján.

A még pályán lévő felvezető motor megelőzése miatt háromszor indították el a döntő mezőnyét – többek között Jason Kenny is szabályszegést követett el, a britek aggódtak is az esetleges kizárása miatt, de végül mindenki versenyben maradhatott. Jason Kenny is szabályszegést követett el, a britek aggódtak is az esetleges kizárása miatt, de végül mindenki versenyben maradhatott.

Kennynek ez a hatodik olimpiai aranyérme: Pekingben egyet, Londonban kettőt nyert, Rióban pedig – az egyéni és a csapatsprintben aratottak után – ez már a harmadik diadala. A brit kerékpársportban eddig egyvalakinek, a keirint Pekingben és Londonban megnyerő Sir Chris Hoynak volt hat olimpiai aranyérme – nos, immár ketten vannak.

Érdekesség, hogy Jason Kenny hamarosan megnősül – menyasszonya pedig nem más, mint a mai női omniumversenyben szintén aranyérmet nyerő, immár négyszeres olimpiai bajnok Laura Trott!

Nagy-Britannia kiválóan szerepelt pályakerékpárban: a lehetséges tíz aranyéremből hatot besöpört!

RIO 2016 – KERÉKPÁR
Férfi keirin

1. Jason Kenny (Nagy-Britannia)
2. Matthijs Büchli (Hollandia)
3. Azizulhasni Awang (Malajzia)
4. Joachim Eilers (Németország)
5. Fabián Puerta (Kolumbia)
6. Damian Zielinski (Lengyelország)

A PÁLYAKERÉKPÁR RIÓI ÉREMTÁBLÁZATA
arany
ezüst
bronz
Nagy-Britannia 6 4 1
Hollandia 1 1
Németország 1 1
Kína 1
Olaszország 1
Egyesült Államok 2 -
Ausztrália 1 1
Oroszország 1 1
Új-Zéland 1
Dánia 2
Belgium 1
Franciaország 1
Kanada 1
Malajzia 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik