Rio 2016: eltévedt a busz, az atlétikai stadionba vitte az úszókat

Vágólapra másolva!
2016.08.14. 02:23
Három úszót az atlétikaversenyek helyszínére vitt az Olimpiai Uszoda helyett egy busz péntek este a riói olimpián.

A brit Fran Halsall, a dán Jeanette Ottesen és a fehérorosz Aljakszandra Heraszimenja az 50 méteres gyorsúszás elődöntőjére igyekezett volna az Olimpiai Faluból, ám buszuk sofőrje az ellenkező irányban lévő Olimpiai Stadion felé indult. Hiába próbálták jelezni a sportolók, hogy az uszodába kívánnak menni, a vezető nem vette figyelembe a kérésüket.

„Az Olimpiai Stadionba vitt minket, ami 40 percnyi útra van a falutól az ellenkező irányban. Végül tettünk egy szép kört a stadion körül, visszamentünk a faluba, majd onnan az uszodába. Az adrenalinszintem az egekbe szökött” – idézte fel a történteket Halsall.

Amikor az úszóversenyek szervezői tudomást szereztek a malőrről, módosították a programot, így a három úszónőnek pár perccel több ideje volt felkészülni a futamára.

Halsall a 4., Herasimenja a 8. helyen kvalifikált a helyi idő szerint szombat esti döntőbe, míg Ottesennek nem sikerült a továbbjutás.

Mario Andrada, az olimpia szóvivője azzal magyarázta az esetet, hogy a sofőr félreértelmezte az uszoda rövidített nevét, amely nagyon hasonló az Olimpiai Stadion nevének rövid alakjához.

Legfrissebb hírek

Nyolc éve ezen a napon Rióban...

Párizs 2024
2024.08.06. 08:26

Ötkarikás történetek: az olimpiai arany után is maradt a magázódás – még 18 nap a rajtig

Egyéb egyéni
2024.07.08. 11:33

Ötkarikás történetek: tripla ezüst, nincs bronz – még 47 nap a rajtig

Úszás
2024.06.09. 08:20

Ötkarikás történetek: „eltévedt” a levegőben Biles

Torna
2024.05.23. 08:47

Rio 2016: négyszer is kicserélte a vizeletét, elvették az aranyát

Egyéb egyéni
2022.03.22. 18:33

Sportrádió: „Most már nem vagyunk olyan rosszban” – Kenderesi Milákról

Úszás
2022.03.04. 20:55

Szász-Kovács Emese és Szilágyi Áron együtt az úton – ezután is

Egyéb egyéni
2021.12.28. 17:13

Vívás: Szász-Kovács Emese a decemberi ob után visszavonul

Egyéb egyéni
2021.12.10. 09:24
Ezek is érdekelhetik