Rio 2016: Bacskai francia, Harcsa türkmén ellenféllel bokszol

MTI MTIMTI MTI
2016.08.04. 19:11
Bacskai Balázs francia, Harcsa Zoltán pedig türkmén ellenféllel kezd a Rio de Janeiró-i olimpia ökölvívótornáján.

A magyar szövetség (MÖSZ) csütörtöki közleménye szerint a 69 kilogrammos súlycsoportban Bacskai elsőként a szenegáli születésű francia Souleymane Cissokho ellen lép a kötelek közé. A magyar ökölvívó legutóbb az azeri olimpiai világselejtező döntőjében találkozott 25 éves riválisával. A tét nélküli mérkőzésen – amelynek eredményétől függetlenül már mindketten kvótát szereztek – Bacskai 3–0-ra kikapott, az már a harmadik veresége volt a franciával szemben.

Csötönyi Sándor, a MÖSZ elnöke szerint nem szerencsés, hogy Bacskai az ismert előzmények után Cissokhóval kezd. „De nincs mit tenni, ez egy olimpia, az éremért végig kell verni mindenkit, aki csak szembe jön. A francia ellen szoros meccseket vívott Benji, de nem fekszik neki a stílusa, ő az egyetlen, akit az európaiak közül eddig még nem győzött le. Épp itt az ideje!” – jelentette ki a sportvezető.

A 75 kilogrammosok között Harcsa Zoltán első ellenfele a 23 éves türkmén Arslanbek Achilov lesz. „Az ő esetében azt gondolom, hogy megoldható meccsre van esélye. A pillanatnyi forma dönt majd itt is” – mondta Csötönyi Sándor. Az olimpiai ökölvívótorna szombaton kezdődik.

 

Legfrissebb hírek

Uralni a pillanatot – Pucz Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
21 órája

Már ötmillióan jelentkeztek Los Angeles-i olimpiai jegyért

Egyéb egyéni
2026.02.25. 14:01

Taroltak a hollandok a tömegrajtos gyorskorcsolyaversenyeken

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 17:39

Nem jutott döntőbe Kim Minseok a tömegrajtos versenyben

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:42

Kettős francia siker a sílövők tömegrajtos versenyében

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 15:04

A franciák nyerték a sítriatlon vegyescsapat-versenyét

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 14:13

Olasz dupla a férfi krosszosoknál

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 13:44

Egy olimpián hat arany: Klaebo újabb rekordot döntött – videók

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 13:22
Ezek is érdekelhetik