Rio 2016: apró problémák vannak csak a faluban a mienk szerint

2016.08.04. 23:27
A korábbi játékokon tapasztaltaknál valamivel több a probléma az olimpiai faluban, ám összességében a magyarok jól érzik magukat a pénteken kezdõdõ riói olimpia versenyzőinek szállást adó, 18 emeletes toronyházak sokaságából álló lakóparkban.

A lakások egy nagy nappaliból, s több szobából állnak, a padlón festékcseppek, a sarkokban néhol a helyiek által az utolsó pillanatokban elvégzett végső simítások okozta apró törmelékek nyomai láthatók, s a celofán réteg szintén nem egy helyen rajta maradt a laminált parkettán. Ugyanakkor a falu adottságai lenyűgözőek.

„A park, ami tele van sportpályákkal, szökőkutakkal, végigfut a házak között, tényleg gyönyörű, azt hiszem, ennél szebbet még egyetlen olimpiai faluban sem láttam, az apartmanjainkból a kilátás pedig lenyűgöző. Sokan csak a negatívumokat hangsúlyozzák, pedig szerintem a legfontosabb, hogy a sportolónak milyen a közérzete, a hangulata az adott helyen, márpedig itt szerintem ezzel nincs probléma” – mondta Sinka László, a Magyar Sportlövőszövetség főtitkára, hozzátéve azt is, hogy a pekingit kivéve nem emlékszik olyan olimpiára, melyen ne lettek volna kisebb-nagyobb gondok a versenyzők szálláshelyein.

A faluban az óriási étterem éjjel-nappal üzemel, egyszerre 5000-en tudnak leülni benne, a kínálat viszont nem mindenki ízlésének felel meg. A versenyzőket játékterem is várja, melyben többek között asztaliteniszezhetnek, biliárdozhatnak, vagy játékkonzollal tölthetik ki szabadidejüket.

 

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35