Rio 2016: „Visszautasítjuk a meghívást szurkolóként”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.07.25. 23:09
Visszautasította a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) meghívását és szurkolóként nem utazik a riói ötkarikás játékokra az orosz Julija Sztyepanova, akinek férje, Vitalij 2014-ben egy német televíziós csatornának nyilatkozott az országban folyó szervezett doppingolásról. A futó egyben az olimpiai indulását megakadályozó vasárnapi döntés felülvizsgálatát kérte a NOB-tól.

A NOB vasárnap döntött úgy, hogy az atléta – szolgálatai ellenére - nem felel meg az etikai követelményeknek, így semleges résztvevőként sem indulhat az olimpián, ugyanakkor meghívta a házaspárt az ötkarikás játékokra.

„Soha nem az volt a szándékunk, hogy szurkolóként kapjunk meghívást Rióba. Tisztelettel visszautasítjuk a meghívást szurkolóként, egyúttal azt kérjük, adják meg Julijának a tisztességes bánásmódot, amit megérdemel.” – írta a házaspár a NOB általános igazgatójának, Christophe de Keppernek címzett hétfői levelében, reagálva a NOB vasárnapi határozatára.

Sztyepanováék egyben az eltiltás felülvizsgálatát is kérték a NOB-tól, mint írták, a szervezet döntése „igazságtalan, rossz és hamis állításokon alapul".

A 800-as futó Sztyepanovát – aki márciusban közölte, hogy nem orosz színekben szeretne indulni az olimpián – 2013 februárjában kétéves eltiltással sújtották, mivel a doppingellenőrzésnél a biológiai útlevelében rögzítettektől eltérő adatokat kaptak. Eredményeit 2011 márciusáig visszamenőleg törölték, így a 2011-es fedett pályás Eb-n szerzett második helyét is.

Férje, Vitalij Sztyepanov az Orosz Antidopping Csoport munkatársa volt és 2014-ben egy német tévéstábnak nyilatkozott az Oroszországban, valamint az orosz atlétikában zajló szisztematikus doppingolásról. A pár és kisfiuk ezt követően, 2014 decemberében Németországba költözött, majd tavaly novemberben Kanadában kért menekültstátust.

A doppingbotrány nyomán a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) a hónap elején kitiltotta az orosz versenyzőket az olimpiáról, a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) pedig csütörtökön elutasította a 68 érintett fellebbezését. Akkor még úgy hírlett, hogy Sztyepanova – aki külön engedéllyel elindult a hónap elején az amszterdami Eb-n – semlegesként rajthoz állhat Rióban.

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
5 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
22 órája

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
Tegnap, 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik