Rio 2016: nem lesz magyar íjász az olimpián

MTI MTIMTI MTI
2016.06.17. 13:18
Egyik magyar versenyző sem szerzett kvótát az íjászok utolsó olimpiai kvalifikációs viadalán, amelyet a vasárnapig tartó antalyai világkupaverseny keretében rendeztek.

Egyéniben három íjász, Banda Árpád, Gajdos Csaba és Buzás Károly szállt versenybe pénteken a riói indulási jogért.

Banda a nyitó körben két ízben egyenlített Jamshid Sodikov ellen a nemzetközi szövetség honlapja szerint, majd a döntő szettben pontosabban célzott üzbég ellenfelénél, így 6–4-es sikerével lépett tovább a második fordulóba. Itt megnyerte az első szettet Juraj Duchon ellen, a másodikban a szlovák versenyző egyenlített. A harmadik játszmában Banda első vesszője egy pontot érően ért célba – a magyar szövetség tájékoztatása szerint technikai hiba miatt –, így ezt a szettet Duchon nyerte, aki végül a negyedik hármas sorozatnál is jobban célzott, s 6–2-re győzve ő jutott a 32 közé.

Gajdos Csaba az első fordulóban szetthátrányból fordítva 6–2-re legyőzte az osztrák Andreas Gstöttnert, ám a második körben 6–0-ra kikapott a lengyel Pawel Marzectől.

Buzás Károly a nyitó körben fejezte be a szereplését, miután hiába egyenlített kétszer is Pit Klein ellen, a döntő szettben a luxemburgi versenyző lőtt jobban, így 6–4-re nyert.

Az antalyai viadalon egyéniben eredetileg három kvótát osztottak volna nemenként, ám a csütörtöki csapatkvalifikáció eredményei miatt – amelybe nem kerültek be a magyarok – a férfiaknál öt versenyző szerezhetett riói indulási jogot.

Legutóbb az 1996-os atlantai játékokon vett részt magyar íjász.

 

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35