Dakar 2008: a Kossuth téren elbúcsúztatták a magyar indulókat

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.12.28. 13:03
Péntek reggel a Kossuth téren elbúcsúztatták a 2008-as Dakar-ralin résztvevő magyar indulókat. A piros-fehér-zöld színeket képviselő valamennyi egység felvonult a Parlament előtt és a pár száz fős közönség kedvéért még a motorok is felbőgtek.
A búcsúztatóra azért pénteken került sor, mert a felszereléseket, kamionokat már délután kiszállítják trailereken a január 5-ei rajt helyszínére, Lisszabonba. A versenyzők január 2-án kelnek útra és 3-án lesz a gépátvétel."Nem aggódok a biztonsági kérdések miatt. Ettől függetlenül persze hallottunk a francia család mauritániai tragédiájáról, de nem szabad ezzel foglalkoznunk, mert akkor megosztódik a figyelem és az a Dakaron végzetes lehet" - mondta Palik László, a négy magyar autós páros egyikének pilótája.A hetedik Dakar-ralijára készülő ismert televíziós személyiség arról is beszélt, hogy pályafutása során ez lesz a legnehezebb verseny:"Mauritániában két nap is sok, nemhogy nyolc. Ott a legkiszámíthatatlanabb a sivatag a homok. Azt a részt túl kell élni. Amíg addig másodpercekben, percekben mérhető a különbség, ott órákban".A 30. Dakar-rali során a versenygépek 9273 km-t tesznek meg, ebből 5736 km a gyorsasági szakasz. A rajtceremóniát január 5-én Lisszabonban tartják, majd következik négy marokkói szakasz, kilenc nap Mauritániában (egy szünnappal) és kettő Szenegálban, ahol január 20-án ér véget a verseny.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik