Angyalbőrben - Smasszer United

Vágólapra másolva!
2012.09.08. 11:09
A (tavalyi) másodosztályt vizslató sorozatunk a végéhez közeledik, lévén két csapatból sem tudtunk eddig válaszokat kicsikarni (ha megérkeznek...

A (tavalyi) másodosztályt vizslató sorozatunk a végéhez közeledik, lévén két csapatból sem tudtunk eddig válaszokat kicsikarni (ha megérkeznek a, természetesen őket is bemutatjuk), így az ezt követő bejegyzések már az előző első osztály csapatairól fognak szólni.

Addig is, ezen bejezés alanya nem más, mint a Smasszer United.

Kérdéseinkre a csapat egyik alapító tagja, Stájerits Erik válaszolt.

Adatlap:

Név: Smasszer United

Liga: II. osztály

Előző évi helyezés: 4. helyezett

Pontszám: 12

Rúgott gól: 31

Kapott gól: 48

Gólkülönbség: -17

Itt megtalálod őket: PLL hivatalos csoportja


1. Mik voltak az elvárásaitok és ezeket mennyire sikerült teljesíteni?

Az idény előtt mindenki úgy gondolta, h számolnia kell a csapatunkkal, mert ősszel volt időszak amikor nagyon ment a játék és sokáig álltunk feljutó helyen, aztán a tavaszi szezon valahogy nem úgy jött össze ahogy azt elterveztük. Nagyon sok mérkőzésünk volt olyan, hogy vezettünk a félidőben, a vége mégis kínos vereség lett. Sajnos mi sem értettük hogy mi történt, de valahogy a 2.félidő végére mindig megrogyott a csapat, ezen szeretnénk az új szezonban mindenképpen változtatni és egy ütőképes gárdát összehozni!


2. Egytől tízig terjedő skálán hogyan értékeled a szezont (1 - Szhégyen 10 - Csoda)?


Én azt mondanám 50 % volt a teljesítményünk, amin javítanunk kell!


3. Jellemezd a csapatodat, mik a fő erényeitek és miben kéne javulnotok?

Ghira Marci alapítótársammal hoztuk létre ezt a csapatot, nagyon összetartó baráti kis társaságról van szó. Ha erényeinkről kellene beszélni, azt mondanám nagyon sok ügyes kis játékkos tagja a csapatunknak, de inkább Csapatként tudunk nagyon alkotni, bárki képes kisegíteni a másikat ha úgy adódik, amiben mindenképpen ősszel javulnunk kell az a védekezésünk,ha azt sikerül összerakni nem lesz gond. végre sikerült is egy igazi rutinos rókát a kapuba igazolni Kiss Ádám személyében, reméljük meghozza a várva várt biztonságot hátul :)


4. Mi volt a tavasz legszebb pillanata?

A tavasz legszebb pillanata, hát mit is mondjak, a bennmaradás biztosan, de mondom rengeteg jó félidőket játszottunk.


5. Ha volt mélypont, mi volt az?

Mélypont hát mit is mondhatnék, csapaton belül sosem akadt nézeteltérés, minden meccs után tényleg baráti volt a hangulat az öltözőben, pedig voltak hullámvölgyeink a játékban rendesen. Ami talán minket is megfogott az a V Jam-Jam elleni mérkőzés volt, ahol vezettünk, majd egyenlítettünk és a 2. félidőben mégis kínos vereség lett a vége.


6. Ha ki kéne valakit emelned a csapatodból, ki lenne az és miért?

Akkor talán májusban visszavonult játékosunkról ejtenék pár szót, Kiss Patrikról. Vérbeli gólvágó volt a srác, de ahogy az öreg Pippo is szögre akasztotta a stoplist Milánóban, úgy köszönt el az utolsó mérkőzésen ő is a csapattól. Rengeteg csapatban játszott, de utolsó 2 évét nálunk töltötte, köszönünk neki mindent, és sok sikert a továbbiakban természetesen!


7. Mi a véleményed a másodosztályról?

A másodosztály nagyon kiegyenlített volt eddig, és véleményem szerint ez nem fog változni. Mind a feljutott csapatok mind pedig akik az első osztálytól búcsúztak remek játékerőt képviselnek, nehéz dolgunk lesz, de felfogjuk venni velük a versenyt az bizonyos.


8. Kit tartasz a legfőbb riválisotoknak a PLL-ben?

Őszinte leszek nem tudom, h idén kik indulnak végül a 2. osztályban, de a Bp. Rangers-szel és a feljutott Kreatin-nal szerintem nem lesz könnyű dolgunk.


9. Mik a terveitek az őszi szezonra?

Mindenképp stabil csapatot szeretnénk az őszre és jó lenne megcélozni a dobogós helyeket, meglátjuk majd. A keretben voltak változások, sajnos ősszel Ghira Marci-ra nem számíthatunk Erasmusos kötelességek miatt. A érkezők listája bővebb, mint korábban említettem Kiss Ádi végleg hozzánk igazolt, és mellette csatlakozott hozzánk még Gál Dani a just4fun-tól valamint 2 friss gólyát is a csapatunkban tudhatunk, szóval várjuk a kezdést, zárásképpen ennyit mondhatok:)


Köszönjük!

Legfrissebb hírek

Mastantuono hivatalosan is a Real Madridé, PL-rekordot dönt Florian Wirtz liverpooli átigazolása

Minden más foci
2025.06.13. 22:50

Túl az orvosin a Real Madrid kiszemeltje; a Bayernnél köthet ki Nico Williams? – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.06.11. 17:04

Waltner marad a Szentlőrinc edzője, Cherkit bejelentette a Man. City – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.06.10. 09:36

Úgy fest, Cristiano Ronaldo marad az Al-Naszrnál, az MU-nál elkezdődött a nagytakarítás

Minden más foci
2025.06.09. 22:00

Az El-siker dacára menesztették Postecoglout, Pécsi Ármin Liverpoolba tart

Minden más foci
2025.06.06. 08:59

Klausz Milán visszatér Zalaegerszegre, Gattuso távozott a Hajduk Splittől

Minden más foci
2025.06.05. 09:23

Támadót igazolt a Chelsea, a Real Madrid is csatárt nézett ki magának, a Barca az Espanyoltól vesz kapust

Minden más foci
2025.06.04. 23:38

Sajtóhír: két sztárközéppályás szerződtetését is hamarosan bejelenti a Manchester City

Angol labdarúgás
2025.06.04. 12:23
Ezek is érdekelhetik