Párizs 2024: közel ötmilliárdan követték a nyári olimpiát

D. Á./MTID. Á./MTI
2024.12.05. 18:41
Fotó: Getty Images
Körülbelül ötmilliárd ember, a potenciális közönség 84 százaléka követte nyomon az idei párizsi olimpiát – derült ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megbízásából végzett kutatásból.

A NOB csütörtöki közleményében kiemeli: ez azt jelenti, hogy a világ lakosságának több mint fele figyelte az ötkarikás játékokat, s ez is alátámasztja a francia fővárosban lezajlott csúcsesemény hatalmas sikerét.

A digitális platformok soha nem látott mértékű figyelmet kaptak. Becslések szerint a 270 millió internet alapú bejegyzés 412 milliárdos nézettséget, olvasottságot eredményezett. Ez 290 százalékos növekedést jelent az előző olimpiához képest. A világ közönségének mintegy 70 százaléka televízión, valamint digitális platformon egyaránt követte az olimpia eseményeit, történéseit, és összesen 28.7 milliárd órányi felvételt néztek meg. Minden néző átlagosan kilenc óra közvetítést tekintett meg, ez húszszázalékos növekmény a 2021-es tokiói játékokhoz viszonyítva. Csak a francia, azaz hazai piacon a potenciális közönség – 4 évesnél idősebbek, illetve a digitális eléréssel rendelkezők – 95 százaléka nézte az olimpiát, és átlagban összesen 24 órán át követte nyomon az eseményeket a bő két hét alatt.

A NOB saját digitális platformjai és közösségi oldalai 16.7 milliárd elérést generáltak, ami 174 százalékos növekedés 2021-hez képest. Az olimpikonok, a nemzeti olimpiai bizottságok, a nemzetközi szövetségek és a szervezők egyaránt profitáltak a hatalmas közösségimédia-megjelenésből, jelentősen – Tokióhoz viszonyítva 200 százalékkal – tudták növelni a digitális jelenlétüket.

„A 2024-es párizsi játékok megmutatták az olimpia példátlan globális vonzerejét” – mondta Thomas Bach, a NOB márciusban leköszönő elnöke. „Partnereinkkel együttműködve minden eddiginél több tudósítás vált elérhetővé, különösen a digitális és közösségimédia-platformokon. A független felmérések azt is bizonyítják, hogy az emberek úgy vélik: az olimpiai mozgalom küldetése, azaz hogy békés versenyben egyesítse a világot, minden eddiginél fontosabb a megosztott világban, és az is, hogy az olimpiai értékek valóban visszhangra találjanak a fiatalabb generációkban. Ez egy új korszak olimpiája volt” – tette hozzá.

A kutatás szerint a megkérdezettek – 18 országból több mint 55 ezer ember – 70 százaléka sikeresnek ítélte az olimpiai rendezést, és úgy gondolja, hogy a játékok pozitív örökséget hagynak maguk után.

A párizsiak 85 százaléka értékelte kiválónak vagy jónak az olimpiát, míg a sportolók 95 százaléka tartja pozitívnak az élményeit.

 

Legfrissebb hírek

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

Hargitay András: Kockánként dőlt össze bennem a világ, de ma már ez is csak egy sztori

Úszás
2026.09.17. 11:18

Függöny fel! Kezd a Fradi az El-ben; A mi 11-ünk

E-újság
2026.09.16. 23:50

Melbourne, Montreal, Atlanta hősei

Egyéb egyéni
2026.09.16. 21:32