Milák Kristóf a legjobb idővel döntős 100 méter pillangón, Kós Hubert nem jutott tovább

Vágólapra másolva!
2024.08.02. 20:28
Milák Kristóf, akárcsak délelőtt, az esti középdöntőben is a legjobb időt úszta 100 pillangón (Fotó: Árvai Károly)
Fontos középdöntőt rendeztek péntek este a párizsi olimpia úszóversenyein: 100 méter pillangón Milák Kristóf a legjobb idővel száguldott be a szombati fináléba, Kós Hubert, a 200 hát olimpiai bajnoka viszont nem jutott tovább, a 16. helyen végzett. Három döntő is lement: Léon Marchand a férfi 200 vegyest is megnyerte, a franciák klasszisa már négy aranyéremnél tart az idei ötkarikás játékokon, míg férfi 50 gyorson az ausztrál Cameron McEvoy, 200 női háton honfitársa, Kaylee McKeown diadalmaskodott.

 

FÉRFI 100 M PILLANGÓ – KÖZÉPFUTAM

„Bőven egyéni csúcs kell” – adta fel magának a leckét péntek délelőtt Kós Hubert, aki a 200 háton szerzett olimpiai aranyának másnapján, összesen három óra alvás és még hat-hét órányi, édes nyugtalanságban töltött forgolódás után tizennegyedikként vívta ki a középdöntőbe jutást 100 pillangón.

Kós igazi örömúszásra készült. „Bármi történik, olimpiai bajnok vagyok” – fogalmazott napközben lapunknak, és ez a felszabadultság látszott is rajta este kilenc óra környékén, amikor az első futam előtt szólították az egyes pályára. Miután a 21 esztendős úszó beérkezett, tett még néhány bemelegítő mozdulatot, végül igazított még egyet az úszószemüvegén, amely a 200 hát középdöntőjében már megtréfálta, és rajthoz állt.

Kós az egyes pályán úszott, jól kezdett, de végül 52.22-vel csak a nyolcadik helyen végzett, így nem lesz ott a döntőben – friss olimpiai bajnokunk teljesítménye ebben a versenyszámban a 16. helyre volt elég. A francia Maxime Grousset (50.41) nyerte meg a futamot a nem sokkal korábban az 50 gyors döntőjében a negyedik helyen végző Josh Liendo (50.42) és a holland Nyls Korstanje (50.59) előtt; mint később kiderült, innen hármukon kívül más nem is jutott be a döntőbe – az ötödik helyen végző Caeleb Dressel (51.57) sem.

A második futamban következett Milák Kristóf, nagyszerűen kezdett, jobb idővel (23.29) fordult, mint délelőtt, és bár a finisben ráúsztak, 50.38 másodperccel az első helyen végzett – és a legjobb idővel lesz ott a fináléban! A svájci Noe Ponti (50.60) lett a második, a kanadai Ilya Kharun (50.68) a harmadik, az ausztrál Matthew Temple (50.95) a negyedik, a japán Mizunuma Naoki (51:08) az ötödik, ők öten mind ott lesznek a döntőben.

„Ez egy örömúszás volt, az éjjeli háromórás alvásom után napközben sem tudtam pihenni, persze azért nekimentem, ahogyan csak tudtam. Teljesen mindegy, az olimpiai arany megvan, ez a lényeg. Alapvetően az volt a célom, hogy ebben a számban is bizonyítsak, ezért megpróbáltam regenerálódni az elmúlt huszonnégy órában, sajnos nem sikerült, egyszerűen arra az érzésre nem lehet felkészülni, amikor az ember olimpiát nyer” – nyilatkozta a vegyes zónában Kós, aki az édesanyjánál helyezte biztonságba az aranyérmét.

A vegyes zónában ezúttal is csendben végigsétáló Milákkal kapcsolatban Kós megjegyezte, bízik abban, hogy a csütörtöki aranyérmével kicsit segíteni tudta honfitársát, akivel egyelőre holtversenyben állnak az olimpiai bajnoki címek tekintetében.

„Lehet, hogy ez szombat este megváltozik” – jósolta Kós.

Péntek délelőtt történt:

A két magyar ugyanabban az előfutamban úszott délelőtt: Milák Kristóf a legjobb idővel (50.19), Kós Hubert (51.58) a 14. helyen került be a középdöntőbe.

Párizs 2024
2024.08.02. 12:10

Milák Kristóf és Kós Hubert is középdöntős 100 pillangón!

Milák a legjobb idővel középdöntős és Kós Hubert is folytathatja 100 pillangón. Sebestyén Dalma 200 vegyesen, Késely Ajna 800 gyorson búcsúzott az előfutamok során.

Megvan Léon Marchand negyedik párizsi aranyérme

Léon Marchand negyedszer is olimpiai bajnok Párizsban! A 200 mell, a 200 pillangó és a 400 vegyes után a péntek esti 200 vegyest is megnyerte a franciák világklasszisa, és bár a világcsúcstól kevéssel elmaradt, az olimpiai rekord péntek estétől immár az övé (1:54.06).

Cameron McEvoy az első ausztrál olimpiai érmet nyerte férfi 50 gyorson, mindjárt aranyat (21.25), a brit Benjamin Proud (21.30) jött be másodiknak. A Léon Marchand-maszkos szurkolók után ma a Florent Manaudou (21.56) arcmását viselő franciák is megjelentek a La Défense Arénában, kedvencük bronzérmével adta meg az este alaphangját – a helyszínen örült ennek Emmanuel Macron köztársasági elnök is.

Ausztrál aranyérem született az este egyetlen női döntőjében is: Kaylee McKeown a 100 után a 200 hátat is megnyerte (2:03.73) – ő immár ötszörös olimpiai bajnok –, az amerikai Regan Smithnek megint ezüst jutott, harmadikként a kanadai Kylie Masse ért a falhoz

 PÁRIZS 2024 
ÚSZÁS, PARIS LA DÉFENSE ARÉNA
FÉRFI 50 M GYORS
Olimpiai bajnok: Cameron McEvoy (Ausztrália) 21.25
2. Benjamin Proud (Nagy-Britannia) 21.30
3. Florent Manaudou (Franciaország) 21.56
4. Josh Liendo (Kanada) 21.58
5. Krisztian Golomejev (Görögország) 21.59
6. Caeleb Dressel (Egyesült Államok) 21.61
7. Leonardo Deplano (Olaszország) 21.62
8. Jordan Crooks (Kajmán-szigetek) 21.64

FÉRFI 200 M VEGYES
Olimpiai bajnok: Léon Marchand (Franciaország) 1:54.06 – olimpiai csúcs
2. Duncan Scott (Nagy-Britannia) 1:55.31
3. Vang Sun (Kína) 1:56.00
4. Carson Foster (Egyesült Államok) 1:56.10
5. Tom Dean (Nagy-Britannia) 1:56.46
6. Alberto Razzetti (Olaszország) 1:56.82
7. Szeto Daija (Japán) 1:57.21
8. Finlay Knox (Kanada) 1:57.26

NŐI 200 M HÁT
Olimpiai bajnok: Kaylee McKeown (Ausztrália) 2:03.73 – olimpiai csúcs
2. Regan Smith (Egyesült Államok) 2:04.26
3. Kylie Masse (Kanada) 2:05.57
4. Phoebe Bacon (Egyesült Államok) 2:05.61
5. Katie Shanahan (Nagy-Britannia) 2:07.53
6. Peng Hszü-vej (Kína) 2:07.96
7. Honey Osrin (Nagy-Britannia) 2:08.16
8. Anasztaszija Skurdaj (Orosz-fehérorosz csapat) 2:10.23

 

Legfrissebb hírek

Betlehem: Reményeim szerint ez a négy év lesz pályafutásom csúcsidőszaka

Úszás
2025.03.04. 18:06

Párizs 2024: kétszázhúsz érem cseréjét kérték eddig

Párizs 2024
2025.03.03. 17:55

Kós Hubert elárulta, milyen változtatás áll a sikerei mögött

Úszás
2025.02.28. 13:50

Szabó Álmos Milák Kristófról: Ő a magyar sport kincse

Úszás
2025.02.26. 16:03

Ő is tudja már! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
2025.02.19. 07:35

„Hibáztam, sajnálom” – Milák Kristóf másfél év után megtörte a csendet

Úszás
2025.02.11. 09:40

Négyen az elitben: jóváhagyták a magyar medencés úszóválogatott idei keretét

Úszás
2025.01.30. 16:16

Jön a lex Milák?

Egyéb egyéni
2025.01.29. 17:32
Ezek is érdekelhetik